> Elérkezett az V. Sörtúra ideje is, ami kicsit más lesz mint a többi. Remélem, ti is így gondoljátok majd...
5 éve kerül hivatalosan megrendezésre a Pesti Sörtúra névre hallgató csodás program. Az eddig megélt 4 év alatt nagyjából 30 km gyaloglást sikerült beletenni a lábainkba, és közel 1000 liter (!!!) sört gurítottunk le a táv alatt. Ebben természetesen a sok „korsózás”, felesezés és az utána lévő buli alatt elfogyasztott mennyiség nincs is benne. Örömmel látok mindig régi arcokat a túrákon, és az új kalandorok sem panaszkodtak még.
Idén magán a túraélményen lesz a legnagyobb hangsúly, mivel próbáljuk pár mókás programmal feldobni a menetelést. Az egyik ezek közül a Sörivó-verseny, aminek az ötlete a Guinness-rekord kísérleten fogant meg bennem. Nem a mennyiség, hanem a gyorsaság lesz a lényeg, ugyanis 1 korsó sört kell lehúzni, és a leggyorsabb versenyző kapja majd a gratulációkat. A résztvevők számát 10 főben maximalizáltuk, és erőteljesen kihangsúlyozzuk, hogy mindenki csak saját felelősségére vehet részt ezen a versenyen, hiszen egyébként is elég sok alkohol fogy a túra alatt. A versenyzők sörét mi álljuk!
A másik betétprogram egy Sörpingpong névre hallgató játék lesz, amiről már több alkalommal is írtunk. Természetesen ez egy rövidített változata lesz a játéknak, részletek a FB eseménynél.
Idén is, mint minden évben, van egy „face-control” jellegű 500 Ft-os hozzájárulás a túrához, amiért cserébe a szépen megtervezett textildarabot a kacsótokra kapjátok, idén egy 22 oldalas pecsétgyűjtő füzetet a zsebetekbe, és egy raklap élményt az arcotokba.
Ha szeretnétek pólót is igényelni, akkor azt az info@sortura.hu címre küldött levéllel tehetitek meg, amiben a méretet és a hátuljára kerülő nevet kell megírnotok. Ennek az ára idén sajnos felkúszott 3000 Ft-ra, amit a tavalyi esemény mintájára előre kell elutalni/befizetni részünkre.
A túra 20 állomása:
- Moszkva tér Bisztró
- Mignon Söröző
- Négy Szürke Music Pub
- Pointer's Pub - Mechwart liget
- Rózsadomb Eszpresszó
- Mokka
- Corvinus Kávézó
- Oktogon Presszó
- Rizsa Chat Bar
- Limit Bár
- Centrum Söröző
- Blaha Söröző
- Suszterinas
- Krúdy Söröző
- Magyar Söröző
- Western Pub
Szokás szerint mindenkit arra buzdítunk, hogy minden állomáson csak 1 pohár sört fogyasszon el, így tartható és vállalható a túra az utolsó állomásig. Továbbá, mint minden évben, szeretnénk mindenkit megkérni, hogy ne rontsuk el a jó kedvet azzal, hogy zavargunk, kötekedünk és úgy egyébként a túrán nem résztvevő embereket zaklatjuk a szürke hétvégi napjukon. A tiltott tudatmódosító szerek használatát pedig totálisan elítéljük a rendezvény alatt!
Kicsit rendhagyó módon, idén még korábban indul a túra, hogy ne kelljen rohannunk sehova és minden állomáson ki tudjuk élvezni a vendégszeretetet. Szokás szerint a Moszkva Bisztró ad otthont a gyülekezőnek, ahonnan legkésőbb 15:30-kor indulunk neki a túrának, de 15 órától van a gyülekező!
Állandóan frissített részletek a Sörtúra 2013 esemény oldalán.
Beszámoló update:
A Sörtúra után úgy éreztük, kijár egy kis pihenő nekünk, ezért csúszott a beszámoló. Ne ragadjatok le a videónál!
Bár már túl vagyunk ezen, de köszönjük mindenkinek, aki eljött idén is a túrára. Kicsit kevesebben voltunk, mint amire előzetesen számítottunk, de az összegyűlt társaság annál ütősebb volt. A videóból gondolom kitaláltátok már, hogy a hangulat a tetőfokára hágott.
Azért kis magyarázatra szorul a főcím utáni kép, ugyanis éppenséggel egy jó tüskét toltunk bele az arcba, ami az este alatt többször is előfordult, mivel Csabi aznap lépett be az elkötelezett emberek táborába egy eljegyzéssel. Ez a nagy örömünnep, velem az élen, csoportos teleportálásba torkollott az este végére, de nem sokszor van ilyen alkalom, úgyhogy nyugodt lelkiismerettel emlékezünk vissza minden pillanatra, már amennyire emlékszünk. :) Mondanom sem kell, hogy a Fehér Gyűrűben (vagy Gyűrű Pub, én már nem tudom követni) megtartott beer pong verseny alatt elfogyasztott tetemes sörmennyiség jelentősen letaglózta a társaságot, de ez volt a cél. Itt szeretném megköszönni a Magyar Sörpingpong Egyesületnek a közreműködést és a program levezénylését. Ha valaki szeretné tovább finomítani a technikáját, akkor ITT ajánlok nekik egy lehetőséget.
Megint új ismeretségekkel és sörbarátságokkal lettünk gazdagabbak. A Blazsejt ezentúl csak az „Ordító riporter” néven fogom emlegetni Sörtúrákon. A videót megnézve nem kell különösebb magyarázatot adnom erre. A Felvilágosult Alkoholizmusnak (azon belül is Illár Eszternek) pedig köszönjük szépen a kitartó operatőri munkát. A képeket Latinovics Anett, Rácz Zoltán és a Felvilágosult Alkoholizmus prezentálta.
Hamarosan Tompa Tour, úgyhogy kezdjétek az edzést!
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
.. Utolsó kommentek