> Minap rendhagyó túrát ajánlottunk Prága - Karlovy Vary - Plzen – Kutna Hora – Pozsony érintésével. Most a túlélők jelentenek!


A Prága Hangover Tour után immár itthonról jelentkezünk. Örömmel tudatom, a kirándulás elérte célját. :)

Igaz, korán indultunk, cserébe láthattuk a napfelkeltét, amit amúgy legfeljebb a szorgalmas horgászok szoktak élvezni. Aztán a vetésben heverésző őzek varázsolták el mindazokat, akik ébren voltak, mert azért valljuk be, a többség még aludt egy kicsit a pályán. Csak a sofőr nem, bár többször felmerült, hogy egy „jó reggelt pálinka” biztos jót tenne neki is. A szlovák határon felidéztük az „útleveleket készítsék elő, a közlekedőfolyosóról vegyenek fel mindent, hogy a határőr és a vámos el tudjon menni" kezdetű, idősebb korosztály számára örökérvényűen, kitörölhetetlenül bevésődött mondatokat. És a megengedett 60-nal átrobogtunk a szomszéd országba.

Csakhamar elsuhantunk Pozsony mellett, messziről látszott a vakítóan fehér vár a dombtetőn. Kicsit később egy vesekő eltávolításra alkalmas útszakaszon rázattuk magunkat. Emlékeztek a régi 7-esre? Betonlapokból volt kirakva. Nos, ilyen még létezik. Csak hozzáállás kérdése, mi nosztalgiáztunk. Az útépítéseken hamar át lehetett vergődni, és egyszer csak elénk tárult Prága. Nagyon be voltunk sózva, de még kicsit várni kellett a Kánaánra. A belvárosba beevickélni nem könnyű, főleg ha a járgányod nagyobb az átlagnál. De csak révbe értünk. Ha azt mondom - Ford Fairlane-t idézve -, hogy a szállásunk a 'legbelebb belvárosban' volt, nem túlzok. Az Óvárosi tértől 2 percre. Ha lassan mész. Gyors szállásfoglalás után indultunk is várost nézni. Óratorony, Orloj (asztronómiai óra), forgatag, mindenféle színű/nyelvű ember, óriási tér, körben ámulatba ejtően rendbetett, színpompás, korhű megjelenésű házak. Szélen lacipecsenyések, illatozó húshegyek, amit a parázsló szén fölött forgó nyársról vágtak le egy szebb időket megért malac utolsó küldetéseként. És persze sör. Van csapolt sör. A csapatból többen vesznek egy nagy pohárral, páran pedig egy közeli boltban válogatnak a nem apró kínálatból. Dobozos a praktikus. Világos, barna, még citromos is van. Kozel, Staropramen, Pilsner Urquell, Gambrinus, Radegast, Birell. És olyan márkák, amiket nem is ismerünk. Egy a kézbe, egy a táskába, tartaléknak. Pár perc, és az is nyílik.

A hangulat kezd megfelelni az elvárásoknak. Sokan hasonlóan gondolják, jó sörrel sétálni. Itt nincs közterületen tilalom. Bajban is lennénk, mint Pókember a Hortobágyon. Vagy a rendőrök, mert ennyi renitenst előállítani nem tudnának. A középkori utcácskákon a Károly híd felé tartunk. Sokan kíváncsiak rá, de tömegnek nem nevezném azért. Kattognak a fényképezők, fotózzuk a műemlékeket, vagy épp a számunkra furcsa megjelenésű embereket. Ez nem vidék... Multikulti. De mindenki úgy öltözik, ahogy akar. Amúgy is, minket már inkább az érdekel, hogy hol van egy wc. És van. Sok. Igazán odafigyelnek a helyiek a turisták igényeire. 10 korona, azaz kb. 120 Ft egy 'menet', de mindegyik tiszta. Sőt, ha annyira sürgős, az éttermekben is meglepően készségesek, a kérdésre, hogy lehetne-e, annyit mondanak: természetesen. És nem húzzák a szájukat, nem mondják, hogy vegyél legalább egy kávét. Itt tényleg úgy érzed, szeretik a turistákat.

Az abszintos boltnál jobbra felkanyarodunk a várhoz. Belépő nélkül is be lehet menni az udvarára. Sőt, a lenyűgöző Szent Vitus Székesegyház előterébe is, csak a körbejáráshoz kell jegy. De megéri, minden lépése. A toronyba külön belépő kell, de a 287 lépcsőt leküzdve fentről ütős panoráma tárul elénk. Ez is megéri. Aztán jön a királyi palota, az aranyművesek utcája, a Szent György Kápolna. És a sör, mert mire kijövünk, megéhezünk, kell venni egy sült kolbászt, és ahhoz kell egy kis itóka is. Az egyik srác valahol elveszett. Aztán, hogyan, szemből jön. Ezt később többször eljátssza, lassan fel se tűnik, ha elmarad egy fél órára. Ahogy múlik az idő, esteledik, kigyúlnak a fények, és megint mindent végig akarsz fotózni, mert más, mint nappal, de éppolyan gyönyörű. Az éjszaka hangos, azt hiszed, az egész világ bulizik. Főleg az óváros közepén, ahol a szállás van, de láss csodát, itt is turistabarát a kiszolgálás: lehet füldugót kérni a portán. Ingyen. De ha az alvás helyett még szétnéznél, minden lehetőség adott. Az éjszakai mulatókba különböző jelmezbe öltözött felhajtók toborozzák a járókelőket. A nyugati országokból legénybúcsúra, vagy csak egy noname görbe hétvégére érkezett pasifalkák rajzanak, vevők az extra szolgáltatásokra. Egyre hangosabbak, oldottabbak a népek. A járda szélén feltűnően kihívó öltözetű ’hölgyek’ álldogálnak. Egyszer csak, pillanat alatt eltűnnek: ki-ki egy kapualjba, aluljáróba húzódik. Mi történhet? Lépésben elhalad egy rendőrautó. Pár másodperc múlva helyreáll a ’rend’, mindenki visszatér helyére. A talponállók hajnalig kínálják a harapnivalót, van is rá igény a buliból hazatérők körében.

A következő nap újabb kihívást állított elénk. Ott volt mindjárt a kelés, mert még nem sikerült a májunknak teljesen feldolgoznia a tegnapi adagot, és ezen a halvány szállodai reggeli sem segített. Délelőtt Karlovy Varyba mentünk, ami egy ékszerdoboz. (Más kérdés, hogy majdnem elcsábultunk, mikor Krušovice településen a sörgyár mellett elsuhantunk, de végül győzött a kultúréhség.) Egykori nevén Karlsbad nagyon impozáns. A folyócska átszeli a várost, két partján rendületlenül sorakoznak a díszletszerűen pompás házak. Az ember megilletődik, minden annyira tiszta és rendezett. Az utcán becherovkás üveg alakú kioszkban árulják a gyomorkeserűt, és sokan speciális kerámiapohárból isszák a számos kútból feltörő ásványvizeket. Ami azért jó, mert ha mégis rövidet töltesz bele, senki nem veszi észre, legfeljebb a városnézés végére jó kedved lesz. Amúgy minden olyan nyugodt, mintha a monarchiába csöppentünk volna. Csak a sok cirill betűs kiírás józanít ki. És a kirakatok? Vagy azt hiszed álmodsz, vagy épp ráébredsz, hogy ez a durva valóság. Csillogás, gyémánt és arany ékszerbolt, csupa elit márka. És nincsenek árcédulák. Aki bemegy, nem foglalkozik ilyen aprósággal, csak lehúzatja a kártyájáról. Akik itt gyógyulnak, nem busszal érkeznek...

Nos, szép volt, de délután már vár minket Plzeň, és a sörgyár. Az udvar is magával ragadó, olyan, mintha 100 éve úgy állna ott. És úgy is áll. Csak itt-ott modernizálták, de a régi víztorony, a kémény, a klasszikus betűkkel kiírt cégnév... És az illat. A levegőben terjeng az a kellemes, kissé élesztős, édeskés csoda, ami jelzi, hogy itt főzik a pilzeni típus nevét adó nedűt. Lenézünk az étterembe. Az hagyján, hogy ínycsiklandó ételeket szolgálnak fel, de a sörcsap… Minden kapható, amit itt állítanak elő. No, de kezdődik a gyárlátogatás. Bevezető, blabla. Érdekel is a palackozó, kintről... Mint a farkasos viccben: - De Piroska, a számat kérdezd már, a számat! Mikor megyünk már kóstolni? És lőn... Lemegyünk a pincerendszerbe, alig bírjuk kivárni, hogy az előző csoport távozzon a kis oldaljáratból és bevetjük magunkat. Friss, kellemes, amilyennek lennie kell. Fotó, elégedett, őszinte mosolyok, ürülő poharak. Elégedetten távozunk, jó volt a vezetés, a program. Kint felkeresünk egy boltot, mindenki sört vesz ajándékba... Ki érti?

Este Prágában vacsorázunk. Kacsa, knédli, párolt káposzta, sült kolbász, sült oldalas, csülök... Könnyű kaják, de ez kell a sörhöz. Míg rendelünk, lecsúszik egy korsóval, aztán a kajához is, utána az ejtőzés és beszélgetés is jobban telik a következővel. És felkeressük a híres U Fleků sörözőt is. Helyben főzik a saját barnájukat. A legfinomabb, amit eddig kaptunk. Igaz, kétszer annyiba kerül, mint a többi étterem kínálata, de valamit valamiért. A vendéglátás viccesen kezdődik: ahogy leülünk, jön a felszolgáló egy nagy tálca teli korsóval. Mondjuk, mi még nem is rendeltünk, erre a válasz: itt automatikus kiszolgálás van. Ennél gyorsabban italhoz jutni nem lehet. Aztán töményet kínálnak. Ez a procedúra többször ismétlődik. Jókedvünket fokozza, hogy a harmonikás tud néhány magyar strófát, amire rá is zendítünk. Kiderül, a szomszéd asztalnál is magyarok vannak. Kicsi a világ. A másiknál német céges tem building zárása zajlik, ők már eléggé el vannak ázva. Mindenki jól mulat, mikor egyikük kezéből kiesik a villa. Amúgy jó fejek, kicsit beszélgetünk is. Jó kezdet után, ahogy kijövünk, veszünk egy Becherovkát. No nem egy pohárkával, hanem egy üveggel. Senki nem botránkozik meg, hogy az utcán iszogatunk. Mint megboldogult egyetemista korunkban, mikor az albérletből vonultunk alapozás után bulizni, ha valamelyik szomszéd jóvoltából a rendőrök finoman emlékeztettek, hogy hangosak vagyunk. Üveg a kézben, nem áll meg, hamar kiürül. De annyi van ebben a városban, még el is adnak belőle… A szállás mellett még beugrunk egy jóéjt sörre egy bárba, aztán kidőlünk. Ez is egy fullos nap volt.

Ismét reggel… Még jó, hogy csak kora tavasz van, mert biztos körüldonganának a muslicák. Enyhe cefreszag terjeng a szobában. Aki legutolsónak aludt el, panaszkodik, hogy többen horkoltak. Vaddisznóhoz hasonlítja a hangoskodókat. A szokásos gyenge kifli reggelire, de majd kipótoljuk. Hazafele tartva délelőtt benézünk Kutna Horába. A híres Csontkápolna lelhető fel ott. Finoman szólva is bizarr. Elképesztően sok emberi csontvázat tárolnak benne, de nem csak praktikus célzattal felhalmozva, hanem ezekkel van díszítve a belseje. Van aki nem bírja, hogy karácsonyi lámpára emlékeztető függősor lóg be a plafonról - emberi csontokból összeállítva. Koponyák, medencecsontok, sőt, a falon az évszám és felirat is csontokból van. Végül is, az íves bordacsontokból kikerekedik egy 8-as... Még jó, hogy a közelben van egy bevásárlóközpont, és tudunk venni egy-két gyógyitalt.

Következő megállónk már Pozsony. Ez is rendbe van téve, az óváros szép, és vicces az utcadíszekkel. De itt már senki nem sörözik, megérintett a (hétvége) elmúlás(ának) szele.

A buszban hazafelé gyönyörűen csörögnek az üvegek. Még tele vannak, várják, hogy boldoggá tegyék a megajándékozottat. Csak ajánlani tudom ezt a kirándulást!