> Az egész egy csendes, átlagos tavaszi koraestén kezdődött, mikor kis társaságunk a Nyugati térről elindult a Mester utcai Chilibe, hogy ott elköltsünk egy békés sört. Mivel egyikünknek sem volt dolga, és meg akartunk nézni egy-két boltot a körúton, úgy döntöttünk, elsétálunk amíg van kedvünk, és csak akkor szállunk villamosra, ha már elfáradtunk.


Az első 21 méter után mind a ketten úgy gondoltuk, hogy jól esne egy finom úti sör, csak azért, nehogy kiszáradjunk a nagy loholásban. Nos, nem kell mondanom, nem szálltunk villamosra, és benéztünk a legtöbb csehóba, sörbárba, kocsmába, és végül (kissé megcsúszva) kikötöttünk a Chiliben.

Az ötlet - egy jóféle, azóta renoméjában származása miatt megkopott Zlaty Bazant mellett - adta magát. IGYUK VÉGIG A NAGYKÖRUTAT!

Megjegyezném, ez nem is igazán ötlet volt. Nem is jött. Előttünk magasodott. Hirtelen ott volt, és éreztük, hogy hatalmas űrt jelent ivókultúránk kis világában. Egy fal, amit egészen eddig sok-sok fáradtsággal megkerültünk, ahelyett hogy kinyitottuk volna a rajta tátongó ajtót.

Nem is kell mondani, társaságunk azonnal érezte, ez itt egy történelmi felkiáltás. Ez egy olyan kihívás, mint a Budapest-Bamakó metró megépítése. És elhatároztuk, hogy ezt "végigisszuk".