Cím: 1011 Budapest, Fő utca 4.,
Látogatás: 2018. július 19. 21:30-22:40.

Telefon: +36 1 214 3144
Facebook: fb.com/lanchid
Web: http://lanchidsorozo.hu

Vélemény

apuska:

Jó pár évvel ezelőtt, mikor rendszeresen jelentek meg a blogon ehhez hasonló hosszabb kocsmaértékelések, felvetődött bennem, hogy főként olyan helyekről írjak, amire a weben sokan keresnek. Tipikus win-win szitu. Ehhez felfedeztem magamnak eszközül a Google Trends-t, mely ezidőtájt épp a Lánchíd sörözőre mondta, hogy kiugró érték, söröző kategóriában ez a csúcs, a keresési ingert tekintve nincs ennél feljebb.

Vénasszonyok nyara volt, bitang vén, teraszra vágyott közülük mind, aki él. Így voltunk vele mi is. A BoB megnyitójáról sétáltunk épp át a Lánchídon - micsoda ráhangolódás -, ott már elfogyott az ingyen pia, itt meg épp elcsíptünk a járdaszegélyen egy szabad asztalt. Ittunk pár kört, azt mindenki dolgára el. Ergo a söröző belsejéből épp csak annyit láttunk, amit WC-re menet futólag elcsíptünk, egy üres helyen fotózni meg eleve baromi feltűnő lett volna, mindamellett, hogy minden más terem használaton kívül. Az meg ugye nem pálya, hogy félmunkának is csak a felét végezzük, azt röpke benyomás alapján véleményezünk, érett hát a visszatérés!

Érett, de baromi komótosan. Majd' 6 évre rá került ismét célkeresztbe az I. kerület ezen szeglete - plusz 1 év, míg megírtam -, miközben a szomszéd foghíjtelekre, az egykoron a Lánchíd presszónak is helyt adó területre felhúzták a Hotel Clark-ot.

Tévedés ne essék, az egykori Lánchíd presszó és a mai Lánchíd söröző semmiféle kapcsolatban nem áll egymással. A Lánchíd söröző minden régimódisága mellett relatív újkeletű, 1998 decemberében nyitott egy olyan halál egyszerű koncepcióval, hogy napszaktól függően válogatott jazz- vagy épp rockzene mellett szép, de egyszerű környezetben beszélgetni lehessen, az ablakban legyen mindig friss virág, a pultosok a vendéget megismerjék és tudják, mit iszik, melyik a kedvenc asztala vagy épp a kedvenc lemeze. Kitűnő példája az efféle intim viszonynak kortárs költőnkkel, Tandori Dezsővel való, akitől halála napján olyan szép személyes búcsút vettek, hogy az műfajteremtő, és mementóul ide is való:

Hajnalban kelt, a madaraival.
Elindult a szokásos szlalomjára a városban, reggel 9-kor már hazafelé, a célegyenesben jött be hozzánk. Lóversenyekről, Párizsról, vagy a guernsey fontról éppúgy tudtunk beszélgetni, mint a TOP10-ről a magyar irodalomban.
A csúcson - Kosztolányi, József Attila, Pilinszky, Szép Ernő, Jékely Zoltán, Radnóti - időnként helyet cseréltek, attól függően, hogy ki milyen hangulatban volt aznap. Bármelyiktől fejből idézett több versszakot is, Jékelynél egyszer elsírta magát.
Ezt a listát később aztán TOP20-ra bővítettük, hogy ő is benne lehessen.
Én most áthelyezem az első tízbe.
Egyszer Sanyi és Jani, a két szobafestő a pultnál kávéztak, amikor Dezső bejött, leültette őket az ablak mellett egy asztalhoz, és felolvasta egy versét.
De minden sort, gondolatot elmagyarázott. Tátott szájjal hallgattuk akik ott voltunk. Életem egyik legszebb tízperce volt.
Az utóbbi években nagyon csöndben, visszavonultan élt, rég láttam, mi is később nyitunk, de szoktam gondolni rá a Lánchíd utcában. Kerekebb volt a világ úgy, hogy a tér túloldalán lakott.
Szevasz Dezső, jó utat, azért majd írj.

A Lánchíd söröző ügyes átmenet a vendéglátóhelyek legfőbb típusaiban. Egyszerre étterem, söröző és kávézó, egyszerre épít a törzsvendégekre és a turistákra, és ha körbenézel, egyszerre nemzetközi és ízesen magyar. A 0 km tövében szerinted lecsapják a Széchenyi dobta magas labdát? Nem. Hála az égnek! Nem mintha nem lengné be valamiféle nosztalgia így is a helyet, épp csak egy sokkal kézzelfoghatóbb, az 50-es, 60-as, 70-es éveké, a falakon ebből a korból kerültek ki válogatott fotók, és a rock hőskorát megidézve lemezek, plakátok.

Komoly gyűjtemény, ami faltól - kis bordó szünettel - plafonig lambériára kikerült. Látszik rajtuk, hogy személyes élményekkel is súlyosbított, első alkalommal csak kapkodod a fejed, hogy azta, hűha, mekkora jóság..., kíváncsiságomtól hajtva én még azokhoz a boxokhoz is odamentem, ahol ültek, némileg bezavarva ezzel a kockás abroszok körüli direkt szeparációt.

Emitt nyilvános telefon, föntről belóg néhány zenekari póló, amott a polcokon gramofon, lemezjátszó, rádió és további hangadó társaik. A míves Staropramen sörcsapok fölött retro fémtáblák és kitűzve sok nemzet papírpénzei, de a valódi show körbe-karikába csak a bekeretezett fotóké és plakátoké. Robert Doisneau, Louis Stettner darabjai a korabeli Párizst idézik. Friedmann Endre, Hajtmanszki Zoltán és megannyi más magyar művész témája Budapest, meg ami itt folyt, és mondhatni, még ma is itt folyik. További főszerepben a zenei klasszikusok, koncertplakátok és koncertfotók jó arányú elosztásban, így jönnek össze olyan nevek, mint a Rolling Stones, Frank Zappa, Supertramp, Miles Davis, John Mayall, King Crimson, Pink Floyd, Peter Gabriel és egyedüli kitüntetett magyarként a Mystery Gang, akiknek van ott egy örök színpaduk. A mosdókhoz vezető úton gyermekrajzok, értsd: ez a hely tényleg színes-szagos.

És van még feljebb! Egy emelettel, egy különterem, mi zártkörű eseményekre bérelhető 20-30 főre. Itt a dédimama lakásokra jellemző cifra függönyön, csipkés terítőn, rojtos szőnyegen, súlyos foteleken túl fontos szempont, miszerint a kicsik mellett nagyobb asztalok is vannak.

A sörcsapon Staropramen világos és barna, Hoegaarden búza és Belle-vue Kriek meggyes, ergo a legnépszerűbb fajták mentén le van fedve a teljes paletta. Az étlap hasonlóan egyszerű és nagyszerű, mert úgy van kirakva a legkedvencebb klasszikusokkal, hogy az könnyen átlátható. Példának okáért: gulyásleves, libatepertő, tatárbeefsteak, marhapörkölt, sztrapacska, túrógombóc, és ezzel a teljes kínálat felét már fel is soroltam.

Oké. Nem kimondottan olcsó. De ez itt Buda. És az árban benne foglaltatik egy komoly tárlat, komolyabb érdeklődés esetén akár idegenvezetéssel!

balu:

Útba esik jövet-menet. Sajnos, nem csak nekem. Nagyon forgalmas hely, így egy nyári délutánon ha kiülnél a Lánchíddal kacérkodva sörözni a teraszra, két korsónyi elégséges, hogy felmerüljön az egészségügyi kockázata, mert a minden határértékre fittyet hányó légszennyezés összeszorítja a tüdődet.

kopa:

Legelőször félve léptem be és tekingettem körbe, hogy ez most mi? A cégér Lánchíd Söröző/Cafe-t hirdet, az asztalokon piros kockás abrosz, mint egy jó magyaros étteremben, viszont a falak teliaggatva relikviákkal, mint egy jófajta régi kocsmában.

Aztán a pultnál a bárszéken ülőkre tekintve rájöttem, hogy az enni és inni vágyókat is szívesen látja a hely. A helységekben nem nagyon találni szabad pontot, mindenhol Magyarország- és a világtörténetből lévő képek és ereklyék lógnak, mintha csak egy élő Fortepan albumba toppant volna be a látogató, és mivel a falak szinte beteltek, még a plafonra is jutott a Kisstadion pár régi koncertposztereiből. A csapok fölötti rész teli van régi pénzjegyekkel a világ minden tájáról, amit gondolom a közönség hagyott itt szuvenírként az évek alatt.

Persze ebből arra következtethetne az olvasó, hogy ez a hely már az előző század elején kitárta kapuit a közönség számára, és gondos generációk egymásnak adták a kulcsokat. Hát nem. A söröző csupán most kezdi csak meg ifjú 20-as éveit, viszont minden egyes tárgyból sugárzik, hogy a helynek lelke van és törődő gazdája, aki a saját gyermekének érzi és így is gondozza.

Ízelítő

Csapolt sör (5 dl): Staropramen, 750 Ft
Üveges sör: Borsodi, 550 Ft
Bor (1 dl): Frittmann, 400 Ft
Rövid (4 cl): Unicum, 650 Ft
Üdítő (2 dl): Rostos gyümölcslé, 390 Ft
Meleg ital: Capuccino, 490 Ft
Harapnivaló: Túrógombóc, 1050 Ft

Értékelés