Gyász a snapszli-fronton

8 órai újság, 1938. augusztus 2.

Egy hírlapi tudósítás beszámol arról a rémületről, megdöbbenésről és elkeseredésről, mely a budapesti kocsmák törzsközönségét hatalmába kerítette. Az emberek a piros abrosz fölött összedugják a fejüket, halkabban koccannak össze és gyorsabban ürülnek a spricceres poharak, ami kétségtelenül a legnagyobb indulat jele, még a söröző kompániák se lármáznak, ha a pincér olyan kriglit tesz eléjük, melyben több a hab, mint a sör. A nagy felindulás oka pedig az, hogy a kocsmákba is bevezették a kártyaadót, ami azt jelenti, hogy csak húsz fillér lerovása ellenében lehet ezentúl snapszlizni, vagy rufmáriásozni. Ez valóban katasztrofális csapás a kocsmai kártyafrontra. De hiába minden égszakadás, földindulás, az államkincstár ragaszkodik a húsz fillérekhez, mert úgy számít, hogy ebből az adóból egy évben háromszázhúszezer pengőt fog megkeresni. De a vendéglősök sem estek ám a fejüklágyára. Nosza, memorandumot szerkesztettek, melyben meglepő adatokkal kelnek a snapszliszabadság védelmére. Kimutatják, hogy a snapszlizók igen szegény emberek, akik nem is pénzbe, hanem egy-két liter borba játszanak, s ez az egy-két liter elfogy addigra, amikorra egy-egy parti véget ér. Már most, a kocsmárosok számítása szerint egy évben átlag hatvanezer hektoliter bort snapszliznak el a vendégek és ezt a tekintélyes fogyasztást fenyegeti a 20 filléres kártyaadó. Hatvanezer hektoliter bor tehát nem fog lecsúszni a pesti torkokon, ami pedig nemcsak a kocsmárosok, de az államkincstár számára is súlyos veszteséget jelent. Arra természetesen egy pillanatig sem gondolunk, hogy a snapszlizók kasztja elkeseredésében bor helyett vizet fog fogyasztani, de igenis el tudjuk képzelni, hogy például elhagyják a spriccerezést és áttérnek az egy deci tele rendszerre, ami már önmagában is ötven százalékos fogyasztási redukciónak felel meg.

Pénzügyminiszter úr! Mielőtt a snapszlifront bojkottja megkezdődnék, kegyelemért fordulunk Excellenciádhoz. Irgalmazzon nekik. Éljen a szabad snapszli!

(n. a.)