A vendéglők egy kényes ügyéről
Pesti Hírlap, 1913. február 25. - olvasói levél
A pesti vendéglők — ezt már sokszor megállapítottuk — messze mögötte maradnak a kávéházaknak. A pesti kávéház nagystílű, elegáns, néha ízléstelen, de mindig olyan, hogy meglátszik rajta gazdájának az a törekvése, hogy vendégeit a lehető legnagyobb csínnal berendezett helyiségben fogadja. Nem így a vendéglős, aki harminc év előtti füstös falai között traktálja ugyancsak régidivatu étlapjával a jobb sorsra érdemes vendégeket. Külön sora van azonban a pesti kocsmák — az úgynevezett jobb vendéglőkről beszélünk — egyik kényes részének, amelyről beszélni nem igen szoktak, de úgy látszik a vendéglősök tisztán sem igen szokták tartani. A vendéglői toilettekről beszélünk, amelyek egyszerűen ázsiai módon piszkosak, a hozzájuk vezető sikátorszerü előcsarnokokról kész borzalom beszélni, pókhálók és porlerakodások között kell keresztül botorkálni a leggyanusabb nedvességű padlózaton, s az egész borzalmas lokalitásnak penetráns szaga elárasztja jó darabon az „előkelő“ éttermek egy részét is. Legyünk őszinték: ezt az infernális illatot nem egyszer csupán a pesti vendéglők elmulhatatlan gulyás-szaga ellensúlyozza. Ha a hatóságok nem is avatkoznak be ebbe a szerintünk közegészség-ellenes állapotba, a vendéglősök tehetnének annyit, hogy megszüntessék a dolgot.
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
.. Utolsó kommentek