Egy sikeres ötlet
A Rézangyal alapítói, Maros Róbert és Gaspari Zsolt 2005-ben indították vállalkozásukat, hogy olyan prémium minőségű pálinkával lépjenek piacra, ami egyszerre állja meg a helyét itthon és külföldön egyaránt.
Céljuk a klasszikus, nagyapáink italának tartott pálinka arculatváltása volt, ezért a minőség mellett a designra is nagy hangsúlyt fektettek. Az ötlet már az első évben sikeresnek bizonyult: a Rézangyal 2006-ban 66 milliós nettó árbevétellel zárta az évet, 2010-ben a tízszeresét, 2015-ben pedig egy év alatt már 925 milliós forgalmat értek el.
Sablonok nélkül
A folyamatos fejlődésnek köszönhetően a Rézangyal ma már 29 termékkel szerepel a piacon, ráadásul 2010 óta a legsikeresebb ízek kizárólagos forgalmazója a Coca-Cola HBC. Az eladások a gazdasági válság nehéz éveiben is nőttek, a 3,5 decis üvegek bevezetése pedig 55 százalékot javított a pálinka forgalmán.
„Az indulás idején láttuk, hogy ha kizárólag a hagyományokra építünk, nem lesz prémium termék a fogyasztók fejében a magyar pálinka. Ezért amellett, hogy folyamatosan törekedtünk az állandó és megbízható minőség elérésére, megpróbáltunk új arculatot kialakítani: a piacon elsőként használtunk sötét színű palackot, nem szerepeltettünk gyümölcsábrát, vagy a népi hagyományokat idéző motívumokat a csomagoláson” – nyilatkozta az évforduló kapcsán Maros Róbert, a Rézangyal egyik alapítója.
Teljes arculatváltás
A születésnapra az elmúlt tíz év öt legkedveltebb íze extravagáns, látványos külsőt kapott. A fesztiválpálinkaként is emlegetett Rézangyal a kajszibarack, a mézes ágyas meggy, a barrique szilva, az ágyas málna és a feketecseresznye ízeit öltöztette át, és ruházta fel változatos, foszforeszkáló címkékkel.
A látványos csomagolást a HEYTHERE ügynökség tervezte, akik fél éve a Rézangyal márka teljes arculatfrissítését is megvalósították. A kézzel rajzolt minták minden palackot egyedivé tesznek, miközben az ízek fantázianevéhez igazodnak: a love, beat, rock, festival és friendship elnevezések a Rézangyal kedvenc témáira, a hazai zenekarok és fesztiválok támogatására utalnak.
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
.. Utolsó kommentek