Helyszín: Utolsó Budavári Sörfesztivál
Időpont: 2016. június 2-5.
200 éve szinte kizárólag nők készítették a sört, így bátran állíthatjuk, a férfiak az egyik kedvenc italukat a nőknek köszönhetik. Arról nem is beszélve, hogy a sörfőzéshez csak a komló nőnemű tobozvirágát használják fel. Mindezek ellenére gyakori feltevés, hogy a sör a férfiak itala. A Sör mi több 2016 márciusában végzett közösségi kutatásából kiderült, a válaszadó hölgyek 77%-a különböző gyakorisággal ugyan, de rendszeresen fogyaszt sört.
A közösségi kutatás során megkérdezett több mint 1300 nő közül 70% állítja, az ízvilág a legfontosabb, amikor sört választ. Minden korcsoportban, a fiataloktól az idősebbekig, a lager és pils típusok a legkedveltebbek. A sörfajták preferenciája ezen belül korosztályonként változik. A fiatalabb hölgyek gyakran választanak frissítő jellegű söröket, de a kutatás eredménye azt igazolja, hogy az évek múlásával a markánsabb ízeket keresik.
Az is kiderült, a válaszadók 41 százaléka számára fontos, hogy miből fogyasztanak sört. Nem meglepő módon pohárból isznak legszívesebben. „Minden sörtípushoz megtalálhatjuk azt a kecses pohárformát, amely bármely társaságban jól áll a női kézben és az ízek érvényesülését is elősegíti.”– mondta Salamon Zsófia a Magyar Sörgyártók Szövetségének titkára.
A kutatásból úgy tűnik, a hölgyek számára az ételek sörrel párosítása még mindig bizonytalan terep. Az egyes fogások mellé ritkábban kerül sör az asztalra. Épp ezért, a Sörszövetség jövőbeli tervei között olyan gasztronómiai továbbképző kurzus indítása is szerepel, ahol a háziasszonyok bátran kísérletezhetnek a sörös társításokkal.
Első kézfotó kiállítás az Utolsó Sörfesztiválon a Budai Várban
A Sörszövetség exkluzív fotókiállításon, női kézportrékon keresztül mutatja be, milyen elegáns, kihívó, könnyed vagy éppen vagány lehet egy pohár sör a hölgyek kezében. A sokszínű női karakterek között bizonyára mindenki megtalálja a kedvencét, de szerencsére nem kell választanunk, hiszen a hölgyek pontosan olyan sokoldalúak mint a sör, amit most kézbe vettek. A kiállítás megtekinthető az Utolsó Sörfesztiválon a Budai Várban, 2016. június 2-5 között.
„Aki látta a Sörgyári capriccio-t, az tudja, hogy a sör női kézben nagyon vonzó tud lenni. Igazi tévhit, hogy férfias és csak férfiaknak való ital, szerintem kimondottan szexi, amikor a hölgyek söröznek. Aki nem hiszi, figyelje meg az Utolsó Sörfesztiválon a Budai Várban, ahol a környezet mellett a söröző lányokban is gyönyörködhet”- mondta Hadházi László.
„Nem értek egyet azokkal, akik szerint nem nőies, ha a hölgyek sört isznak. Remélem, hogy a fesztiválon bebizonyítják a lányok, hogy ezt ők sem gondolják másként. Én minden évben szuperül éreztem magam a fesztiválon, szinte az összes sört végigkóstoltam, így idén is bátran ajánlom a kínálatot, nemcsak a sörimádóknak” – mondta Aranyosi Péter.
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
.. Utolsó kommentek