A közösségi bejelentkezős alkalmazások origója a Foursquare, melyen ha becsekkolunk, megmutatja a barátainknak és a nagyvilágnak, merre járunk, az adott helyet hogyan értékeljük, és mi a véleményünk róla. Az Untappd alkotói ezt a sikersztorit gondolták 2010-ben egy sörhabnyival tovább, így ők azt is megosztják, milyen sört isznak.
Az Untappd egy ún. "niche" közösségi oldal a létező összes platformon. Jelentősége, hogy a tömegessé váló felületekkel szemben a felhasználónak kevésbé kell szelektálnia az egyre növekvő információs zajban, mert egy jól szűkíthető és definiálható téma köré épül, így hasonló érdeklődésű embereket hoz össze, ez esetben a tudatos sörfogyasztókat.
Az Untappd - a Ratebeer mellett - kategóriájának legnépszerűbb alkalmazása, egy határokon átívelő amerikai kezdeményezés. A program kezelőfelületének nyelve angol, de ez senkit ne rettentsen el, mert használata egyszerű, és az összetartó honi felhasználóknak hála magyar viszonylatban is hasznos útmutató, mely számos sörivó tapasztalataira támaszkodva osztályozza a söröket, ekképp rangsorol és ad útmutatást, hol lehet azokhoz hozzájutni. Úgyhogy aki szeret sörözni és nyitott az új ízekre, feltétlen próbálja ki - magyarázom a használatát!
Első és legfontosabb, legyen előtted egy sör, kortyolj bele és add át magad az élvezetnek! Majd keresd meg az alkalmazásban az italt - jó eséllyel benne lesz -, ha nem épp otthon szürcsölgeted, válaszd ki a helyszínt, 5-ös skálán pontozd a sört, írj róla pár sort, csatolj fotót.
A közjó érdekében a felhasználói értékeléseket az Untappd adatbázisba gyűjti, és azokat ajánlásként újrahasznosítja. Így lehetőség van arra, hogy felfedezd a környék vendéglátóhelyeinek legfelkapottabb söreit, végigkóstold az ízlésed alapján automatikusan javasolt hasonló stílusú italokat, vagy mások közeli tevékenységeit figyelve csatlakozz hozzájuk.
Az alkalmazás használatához regisztráció vagy a Facebook felhasználói profillal való összekapcsolás szükséges. Utóbbi azért lehet különösen hasznos, mert a szürke sávban a kétemberes középső ikonra kattintva célzott kereséssel kidobja a rendszer az Untappd-on tevékeny ismerőseid listáját, ami jó kiindulási alap.
Mit tegyünk, ha nincsenek vagy kevesen vannak? Fogadjuk el, hogy mindenki nagyüzemit iszik, s hagyjuk az egészet a francba? Vagy legyünk úttörők, netán a kevesek nevére kattintva kutakodjunk profiloldalukon az ő barátaik közt? Vagy az iránytű ikonra bökve a kedvenc kocsmánk aktivitása alapján keressünk valósnak vélt sörkapcsolatokat, amiben a kiválasztott Untappd profilja alján esetlegesen szereplő Facebook összerendelés adhat bizonyosságot? Igen, ezt tanácsolom! Más kérdés, hogy a legközelebbi kocsma simán lehet, hogy nem lesz rajta - nem sikerült rájönnöm, milyen metodika alapján rakja össze a 10-es listát -, és a Facebook profilt is csak böngészőben hajlandó megnyitni, mintha a Facebook alkalmazás telepítve se lenne.
Innentől a szövegbuborékkal jelölt hírfolyamnak is lesz értelme. Itt követhetjük nyomon barátaink mit, mikor és hol ittak, kommentálhatjuk választásukat, nyomhatunk rá egy lájkot (a kézben tartott pohár jelentése egészségedre), mintegy érdekességképp kitekinthetünk a világban másodpercenként zajló eseményekre, vagy a környék ivóinak lelkes vendégkörétől nyerve ihletet mehetünk neki a csábító ismeretlennek, esélyt adva az újabb minőségi sör és sörfogyasztói találkozásoknak.
Oké, de hogy iratkozhatunk fel mi is a sörtérképre? Ehhez csak annyit kell tenni, hogy mikor kikérjük a sört, rákeresünk a nevére a jobb felső sarokban található palackok előtt nagyító ikonnal, utána a check-in gombra nyomva opcionálisan megadjuk a fentebb már leírtakat. Az add location gomb egy a Foursquare-ből táplálkozó listát dob ki, a szöveges mezőbe összefüggésben a Twitterrel, maximum 140 karakterben jellemzés írható, készíteni és csatolni lehet hozzá fotót, s persze az egyéni ízlésvilág alapján értékelhető is a sör negyed egységnyi felosztásban 0,25 és 5 pont között (a következő kóstoláskor felülbírálhatod magad), végül a "confirm your brew" az összes idevágó hírfolyamra kirakja. Basszus. A tizedik sör után a barátnőd meztelen fotóját raktad ki, netán elgépeltél valamit? A bejegyzésedet a jobb felső sarokban megjelenő 3 pöttyre kattintva módosíthatod.
Kis szerencsével még kitüntetés (badge) is jár azért, hogy ilyen okos és ügyes vagy! Minden aktivitásod ér valamit, amit jó pontként beszámítanak, mert tudják, a dicséret akkor is jól esik, ha az nem forintosítható, ellenben könnyen lehet, hogy valakire ösztönzőleg hat. Olyanokért kaphatsz például virtuális vállveregetést, hogyha bizonyos típusú söröket fogyasztasz, netán különböző országok söreiből többet, de vannak helyszínekhez kötöttek is, így kocsmában, fesztiválon, strandon benyakalt sörök is külön jelentéssel bírnak. A felhasználók közt a legkirályabb nyilván az, aki a legtöbbféle sört, a legnagyobb mennyiségben, a legtöbb helyen kóstolta, a legtöbb kitüntetést gyűjtötte össze a legmagasabb szintekig. A kis magyar közösség egyik célja, hogy az országos plecsnik sorába bekerüljön elsőként egy magyar is, ami a fanatikus külföldi Untappd felhasználókat ösztönözné, hogy tudatosan keressék a mi söreinket. (Az országos kitüntetéseknél 5 elfogyasztott sör után jár az 1-es szint, míg a maximum szint: 50, amihez 250 különböző tételt kell bepuszilni). Hogy mit tehetünk ehhez a célhoz hozzá mi? Pár hónapos szavazási periódusok után a TOP 5 kezdeményezésből lesz tényleges kitüntetés.
Aztán ott van még a saját profilunk részeként a kívánságlista, ahova tetszőlegesen pakolhatók akár az új és újabb kitüntetésekhez szükséges darabok, vagy amit a környékünkön magas pontszámmal illettek a hozzáértők, persze megannyi szempont alapján sorba lehet ezeket még rendezni.
Szavazni itt lehet a magyar That's for Sör! badge-re: https://untappd.com/uservote/badges
A szavazás felbujtója a csak Rage-ként ismert Untappd adminisztrátor, aki megszállottan rendszerezi a magyar kisüzemi sörök és főzdék rosszul vagy többszörösen rögzített adatait. Egyébként ez nagy szó! Mert rajta kívül 3 hozzá hasonló szuperjúzer ügyködik egész Európában.
Számomra igazán érdekes volt látni, hogy a kisüzemiek és nagyüzemiek listájában mi számít menőnek (Trending Beers), és hogy melyek azok a sörök, amik a legkevésbé megosztóak, és sok ezer szavazat alapján is 4,7 - 4,8 pontot kapnak (Top Rated Beers). Utóbbiak közül egyik sem elérhető sajnos a régiónkban.
Adja magát a kérdés, mi a hazánkban hozzáférhető legjobb? Erre kizárólag az Untappd asztali környezete ad választ, mert ott tovább lehet szűrni országokra - így kerül az élre jelen állás szerint a Távoli Galaxis (IPA) 3,76 ponttal.
Egyébként minden közösségi funkciót félretéve az a legjobb az alkalmazásban, hogy nem kell emlékeznünk se a bűn rosszakra, se a legjobbakra, mert eszünk helyett az Untappd lesz a noteszunk.
- Melyik volt, ami annyira bejött múltkor az Élesztőben, hogy ittunk belőle mindjárt hármat?
- Várj, visszakeresem!
És ha ez nem lenne elég, a program ajánl még raklapnyi mást hasonló stílusokban, amiről aztán saját belátásunk és mások visszajelzései alapján döntünk, hogy mennyire veszünk komolyan, és hány kilométeres távolságon belül.
Az Untappd kötelező alkalmazás a telefonra sörsznoboknak és a kézműves sörök rajongóinak. Bár az alapvető funkciók könnyen kitanulhatók, a menüelrendezés és a különböző funkciók közt a navigáció totálisan zavaros. A legfontosabb, a sör és sörfőzde kereső ikon a kétkezes felhasználóknak pl. ergonómiailag rossz helyen van, alig látszik - mentségül szolgáljon, hogy a program indításával kezdőfelületnek beállítható -, és az alatta lévő szürke sáv jobbján az értesítőknek fenntartott postaláda, amíg nincs egy csomó aktív ismerősöd, fölösleges. Bezzeg a kívánságlista csak egy elbújtatott sor a profilon. A telefonos keresőből hiányoznak az alapvető szűrési feltételek, és a találatok sem rendezhetők stílus, ABV (alkohol), IBU (keserűség), vagy bármilyen más változó alapján. A program nem tesz különbséget csapolt és üveges sörök között (ízükben sokszor nagy az eltérés), az otthon fogyasztást a hely kiválasztásakor csak úgy támogatja, ha a Foursquare webes felületén azt privátként előzőleg megadtam, és a nyilvános helyeket is rá kellene raknia egy térképre az utolsó aktivitás időpontjával. Sörökről készült fotókból egyszerre csak egy tölthető fel, azt is egy vízszintes csíkban a kép alját és tetejét levágva pakolja ki a hírfolyamra, ergo leesik a sörhab, és abból képileg semmi vonzó nem marad.
Amondó vagyok, érdemes lenne a fejlesztőknek ezzel még alapjaiban foglalkozni. Hiába építik bele az ismerős megjelölése kommentben vagy a vonalkód olvasó funkciót - győzzék mellétenni a jövőben az adatbázist -, ha a lényegi infók elérése több kattintásnyira van az optimálistól. És itt jön újra elő, hogy mekkora szerencse, hogy az Untappd egy szűk rétegnek szóló alkalmazás, aminek ereje pont ebben a szakavatott közösségben van. Ők hűségesek, megértők, lelkesen teszik hozzá a maguk részét: az új és újabb söröket, ha már a gyártók többsége erre alig-alig figyel. Az adatokat szuperjúzerek ellenőrzik, így a tévesen vagy többszörösen felvett tételek és jellemzőik is inkább előbb, mint utóbb, javításra kerülnek.
Az Untappd egy nonprofit orientált megoldás, reklámok nélkül, amit csak támogatni lehet. A tavalyi év végéig két fiatal srác működtette az egészet hobbiszinten meló mellett, mégis egy világméretű és színvonalú rendszer állt össze. Aztán pár hónapja meglátta bennük a fantáziát egy cég, felvette őket főállásba, és végre a munkaidejük is arról szól, hogy lefejlesszék, ami a profizmushoz kell.
Hibái ellenére, a korrekt információkra épülő tulajdonsága teszi jelen állás szerint pótolhatatlanná. És csak remélem, a közeljövőben megérjük, hogy interaktív felületként tud működni a sörfőzők és sörfogyasztók között hazai viszonylatban is, és az alkalmazás fejlesztői se csak a saját fejük és új főnökük óhajai után mennek, de meghallják az enyémhez hasonló felhasználói sóhajokat is.
Az Untappd Android és iOS mellett Windows Phone-ra, sőt, akár Blackberry 10-re is letölthető!
A cikk eredetije a Magyar Telekom Mobiltudós blogján jelent meg.
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kocsmablog · http://kocsma.blog.hu 2016.12.18. 12:34:07
Ennek a fúziónak az egyik legnagyobb produktuma az Untappd Business névre hallgató rendszer, ami elsősorban nem a sörfogyasztókat, hanem a bárok, vendéglátóhelyek tulajait célozza meg. Ennek az amúgy fizetős szolgáltatásnak a lényege, hogy az Untappd szempontjából az adott hely Verified Venue-nek fog számítani, melyekre a rendszeren belül egyrészt sokkal könnyebben lehet rátalálni (külön keresőfunkció van rá), másrészt a felhasználóknak lehetőségük van az adott hely saját oldalán megtekinteni az aktuális csaplistát árakkal és adatlapokkal együtt, megnézni az adott hely saját eseményeit, stb. Szóval az ilyen helyek sokkal aktívabban vehetnek részt az Untappd életében, a felhasználók kedvét pedig a kifejezetten ilyen helyeken összeszedhető plecsnikkel (badge) próbálják meghozni egy sör legurítására.
Miként a budapesti Hopaholic az elsők közt fizetett rá elő magyar viszonylatban, érdemes megnézni az ő Untappd oldalukat, hogy ez miről szól: untappd.com/v/hopaholic-in-hop-we-trust/4012673
.. Utolsó kommentek