A Budapesti Pálinkafesztivál gyümölcs tematikájához igazodó pálinkakülönlegességben több kiváló főzde tételei egyesülnek évről évre, bizonyítva hogy a párlatok házasítása nem csak a whiskynél és konyaknál, de a pálinkánál is tökéletes harmóniát eredményez. A sokszínűség jegyében 2011-ben szilva, 2012-ben barack, 2013-ban meggy, 2014-ben körte, 2015-ben alma, most pedig a birs került terítékre.
Idén tehát hatodik alkalommal küldhették be a főzdék párlataikat, hogy tételük belekerülhessen a szakmai összefogás szimbólumává vált Év pálinkájába. A résztvevő főzdék főzőmestereiből és szakértőiből álló zsűri ez alkalommal 10 főzde birspálinka-tételeit értékelte úgy, hogy azok házasítása egy különleges italt eredményezne 2016-ban: Márton és Lányai, Zimek, Nobilis, Cruxx, Békés, Gyulai, Csalló, Schiszler, Tokaj Spirit, Spiritus Primus. Az új terméket több hónapos pihentetés után, sorszámozott díszüvegben keról kereskedelmi forgalomba.
A versenyen a pálinkákat a nemzetközi szabványok szerinti, húszpontos rendszerben bírálta a zsűri. A szakértők vakkóstolással választották ki a házasítás gerincét adó párlatot, és ezt egészítik ki a további tételek hozzáadásával.
A főzdék együttműködése ebben a projektben túlmutat a gasztronómiai élvezeteken. A főzőmesterek minden törvényi nehézség és a kereskedelmi forgalomban kapható pálinkák fogyasztásának csökkenése ellenére is hisznek abban, hogy a pálinka olyan nemzeti kincs, amiért érdemes kiállni, és amelyet minden eszközzel népszerűsíteni kell.
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
.. Utolsó kommentek