A szabályok mit sem változtak tavaly óta. A lebonyolítás hosszú és sokfordulós, nevezni június elejéig lehet, majd ezt követően veszi kezdetét egy 4 fordulós verseny.
A verseny menete
A World Beer Awards egy olyan világverseny, ahol a nemzetközileg elismert sörtípusok és kategóriák közül választják ki a legjobbakat. A 4 fordulós kóstolás során több alkalommal hirdetnek részeredményt, hogy a fogyasztók és kereskedők a legjobb söröket az egész világon megismerjék. Fontos feltétel, hogy ezek a sörök elérhetőek kell legyenek kereskedelmi forgalomban is, palackozott vagy dobozos formában.
A sörök bírálata vakteszteléssel folyik. Az első fordulóban több helyszínen (Európa, Ázsia, Amerika) választják ki a különböző sörtípusok legjobbjait, melyeket elküldenek egy második fordulóra Londonba, ahol abszolút győztest, majd a harmadik körben jelentősen leszűkítve a kört, egyetlen kategóriagyőztest hirdetnek. Végül a 4. fordulóban a 8 kategória nyertesét eresztik egymásnak, ahol a nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri megnevezi az év legjobb sörét. Idén 2015. szeptember 24-én hirdettek eredményt.
Eredmények
- World's Best Beer & World's Best Pale Beer - Fish Tale Ales Beyond The Pale Ale (USA)
- World's Best Wheat Beer - Mont Blanc La Blanche (Belgium)
- World's Best Dark Beer - Vander Ghinste Oud Bruin (Belgium)
- World's Best Flavoured Beer - Rodenbach Rosso (Belgium)
- World's Best Lager - Kronenbourg 1664 Millesime (Franciaország)
- World's Best Sour Beer - Timmermans Tradition Oude Gueuze (Belgium)
- World's Best Speciality Beer - Samuel Adams Stony Brook Red (USA)
- World's Best Stout & Porter - Deschutes Obsidian Stout (USA)
- World's Best Label - Mateo & Bernabe Mateo 21 (Spanyolország)
A díjazott sörök teljes listája ITT tekinthető meg.
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
apuska · http://kocsma.blog.hu 2016.01.26. 10:22:27
pivo.blog.hu/2016/01/22/a_vilag_legjobb_sorei_2015-ben
.. Utolsó kommentek