> Majdnem negyed század... Azaz 2015. szeptember 9-13. között már a 24. Budavári Borfesztivál nyitja meg kapuit a budai Várban. Két nehéz időjárású év után se nem törve, se nem fogyva, újult lendülettel. Borúra derű, derűre bor! Veletek, barátokkal, utánozhatatlan panorámával, az ország legszebb boraival, koncertekkel, szakmai és játékos programokkal.
A Budavári Borfesztiválon Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait, és a hazai nedűk mellett neves borkereskedők jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül. 2015. szeptember 9-13. között a Budai Várban 15 ország, 220 borászat, 5000 féle bor várja a látogatókat. Öt napon át kulináris élmények, gazdag kulturális és zenei program, Szüreti Felvonulás, Népzenei és Néptánc Gála, gyerekprogramok.
Boregyetem
A hivatalos megnyitót hagyományosan megelőzi szeptember 7-én a népszerű Boregyetem. A kurzuson neves szakemberek, színvonalas, érdekes, borkóstolóval egybekötött naprakész előadásain, hasznos információkkal gazdagodhatnak a kezdő tanulni vágyó borbarátok épp úgy, mint a tudásukat frissíteni vágyó haladók. A Boregyetem szinte családi eseménnyé vált a fesztivál történetében, hiszen a közönség magját nagyon lelkes, évről évre visszatérő törzshallgatók alkotják. Amikor arról kérdezik őket, miért érdemes mindig részt venni az előadásokon, a válasz: a kiváló borok, illetve a hiteles előadók által átadott szakmai, de közérthető tartalom miatt.
Pár Borpár
Szerdán és csütörtökön Pár Borpár - szakmai kóstoló délutánok az előre meghirdetett borpárok bemutatásával, kóstoltatásával, a borászok szakmai érdekességeket mutatnak meg igazán élvezetes ismeretterjesztési formában. Egyúttal maguk is visszajelzéseket kaphatnak a fogékony borkedvelőktől, mi ízlik nekik a legjobban, milyennek találják boraikat. A borpárokat „egyet fizet – kettőt kap” rendszerben kóstoltatják (a borpár egyik fele ingyenes lesz). A programhoz csatlakozó kiállítók a két szakmai délutánon biztosítják a borpárok kóstolási lehetőségét saját standjuknál, személyesen a borász, vagy megfelelően jártas szakember vezetésével.
Taste of Hungary
Magyarország legszebb borai - a tavaly útjára indított különleges szakmai program elsődleges célja, hogy válogatott borokon keresztül hívja fel a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira. A rendezvényen kiállító több mint 200 borászat az ország összes termőhelyét, és szinte összes szőlőfajtánkat lefedi. Ebben a zavarba ejtően sokszínű kínálatban nyújt segítséget ez a fesztiválprogram: a tematikusan kialakított, ajánlott kóstoló útvonalakon elsősorban a hazánk borkultúráját kevésbé ismerő külföldi vendégeknek, valamint a borfogyasztással még épp csak ismerkedő hazai látogatóknak nyújtanak iránymutatást. A cél, hogy minél több hungaricum szőlőfajtából készített bort és egyéb magyar borkülönlegességet megismerhessenek és megkóstolhassanak a vendégek.
Játékra hív a Borfesztivál
Az idei fesztivál a játékosság jegyében újdonsággal készül a vendégeknek. Aki megpihenne egy kicsit borkóstolás közben, látogasson el az Oroszlános udvarban felállított borkvíz bárba, ahol gyors regisztrációt követően különböző állomásokon tesztelheti a borokkal, borászati eszközökkel, borvidékekkel kapcsolatos tudását, a játék végén pedig megpörgetheti a Borfesztivál szerencsekerekét. A részvétel ingyenes, az ajándék garantált.
Év Fesztiválbora
Évekkel ezelőtti hagyományt elevenít fel fesztivál. A Vinolionnal közös szervezésben újra meghirdetett szavazás célja a borízlések feltérképezése és a pincészetek megismertetése a nagyközönséggel. A rendezvény legnépszerűbb borának készítője elismerő oklevelet vehet át a fesztivál utolsó napján.
Koncertek
Idén ismét nagyszerű előadók műsorát élvezhetjük a Jazzy Zenei Színpadon. Lesznek új fellépők, és számos olyan vendég is, aki nem először zenél a Borfesztivál közönségének. A világzene legkedveltebb magyar együttesei, népzene, néptánc, és a jazz teszi felejthetetlenné a Borfesztiválon eltöltött órákat.
2015. szeptember 9. (szerda)
20:00 Maszkura és a tücsökraj
2015. szeptember 10. (csütörtök)
18:00 Napra - Borfesztivál
20:00 Tárkány Művek
2015. szeptember 11. (péntek)
19:00 Vivat Bacchus Énekegyüttes
21:00 Herczku Ági és a Banda
2015. szeptember 12. (szombat)
18:00 Szőke Nikoletta "B" verzió Project
20:00 Sárik Péter Trio, vendég: Micheller Myrtill
22:00 Group'N'Swing
2015. szeptember 13. (vasárnap)
19:00 Szalonna és Bandája
Különleges ételek
Kitűnő gasztronómia fogadja a látogatókat! Az Országkonyha kínálatába emeli a magyar konyha egyik tájjellegű, kimondottan laktató ételét, a kanizsai dödöllét. Újdonságként a Nemzeti Galéria Sajtterasza pármai sonkás foccacia-t kínál rukkolával a látogatóknak, a "Nemzetek Sajtversenye" standjánál pedig amerikai sajtkülönlegességeket is megízlelhet a közönség. A Montenegrói Gurman frissen készült grill ételeivel mutatkozik be a Borfesztiválon. A Gasztro sétány street food újdonságokat vonultat fel: füstölt ételek, glutén- és tojásmentes Hal & Chips, KOLBice, és bagel.
Jótékonysági Borárverés
A Budavári Borfesztivál 2014-ben a Jótékonysági Borárveréséből befolyt új rekordnak számító összeget, 5 millió 200 ezer forintot a korábbi évek hagyományait folytatva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlotta fel. Reméljük, a hagyomány folytatódik, és idén is sikeres lesz a licit.
Nyitva tartás
szeptember 9. 14:00 - 24:00 szerda
szeptember 10. 14:00 - 24:00 csütörtök
szeptember 11. 14:00 - 24:00 péntek
szeptember 12. 12:00 - 24:00 szombat
szeptember 13. 12:00 - 22:00 vasárnap
Napi karszalag
2 400 Ft/fő
5 napos bérlet
4 500 Ft/fő
Bővebb információ: www.aborfesztival.hu
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
.. Utolsó kommentek