> Csak úgy mint tavaly, idén már akkor elővételben elkelt az összes jegy a 2015. június 17-20. között megrendezendő Fishing on Orfűre, mikor a programot még senki nem ismerte. Ennek ellenére több meglepetést ígérnek a szervezők, sőt, május 11-én déltől lehet jelentkezni a kultikus Off-programokra, közülük több alkoholhoz köthetőről mi is megosztjuk a tapasztalatainkat!
Idén víziszínpaddal kedveskedik vendégeinek a teltházas Fishing on Orfű. A tó felszínén, a part közelségében rögzített színpadon délutánonként ad akusztikus minikoncertet az adott nap egy-egy fellépője, amit akár matracokról, a vízből, a színpadot teljesen körbeúszva is hallgathatnak majd az érdeklődők. Az ötlet adta magát, hiszen a tó gyönyörű, a látogatók imádják, és van egy mobilstég, amit 2013-ban a Kiscsilllag anno már felavatott, mikor az I'm in love with a Rock'n'Roll Star című számukhoz akartak klipet forgatni. Bár a videoklipnek azóta sincs nyoma a Youtube-on, csak ahogy felvezetésként Rátgéber László tóátugrik, majd beúszik a színpadhoz. A Víziszinpad részletes programját június elején jelentik be.
Az idei Fishingen adja második tematikus életmű-összegző koncertjét a Kispál és a Borz, búcsúzik a HS7, a Subscribe és az Isten Háta Mögött, az aktív zenei produkciók közül pedig ott lesz mindenki, aki számít a hazai alternatív könnyűzenei színtéren.
Off-programok – indul a jelentkezés
Az off-programok jelentkezését hamarosan elindítják a szervezők. A legendás fröccs- és sörtúrákra általában órák alatt elkel az összes jegy, ezért érdemes gyorsan kattintani jövő hétfőn 12:00 után, ugyanis ekkor indul az online jelentkezés az összes szabadidőprogramra. Idén túrát vezet Háy János és Beck Zoltán, Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs, Kispál András, Dióssy Ákos, valamint a Maszkura és a Tücsökraj zenekar is.
Sommelier on Orfű, 2014. június 19. 15:00 - Borfalu
Borkalauzunk Iványi Emese volt, a Vylyan Szőlőbirtok és Picészet marketingese. A kurzus ára 3500 Ft/fő, amely tartalmazta 12 bor kóstolóját (kb. fél deci), vizet és borkorcsolyát. Borkurzus és borfelismerő verseny, csak lazán! "Haraptál már tannint? Éreztél istállószagot a rizlingben? Tudod, hogy írják helyesen, hogy terroár? Találkoztál már dugós borral? Tudsz mondani egy tipikus pécsi szőlőfajtát? Ha igen, ha nem, a Fishing on Orfű fesztiválon képezheted magad!" - szólt a meghívó. 10-en gyűltünk össze 2 sörpad mellett, egy bemutatkozással kezdtük. Közben a szomszédos pavilonban a palackokat alufóliába tekerték - 7 fehér, 3 rozé, 2 vörös -, sorra kóstoltatták, tehát csak utána derült ki, mit is ittunk. Mint a borversenyeken. A pszichés hatásokat elkerülendő vakon teszteltünk, néhány egyszerű ismérv mentén. 1. A talpánál megfogtunk egy poharat, a bort kitöltöttük, ránéztünk, mögötte egy fehér lap vagy fehér terítő, a tisztaságát, színét figyeltük. 2. Nyugalmi állapotban megszagoltuk, majd körkörösen az asztalon forgattuk, így intenzívebbek az illatok, előjött a karaktere. 3. Egy picit a szájban tartva belekóstoltunk. Visszafelé szívott F betű hatására oxigénnel keveredett, és elsősorban az orrunkkal éreztük. Jellemzően az első benyomás volt a döntő - pohárban az igazság - a maradékot simán elkortyoltuk. A két asztaltársaságot a végére összehozta a bor.
Fishing on Sörtúra, 2014. június 20. 10:30 - parkoló -> Magyarhertelend
2012-ben több mint 10 kilométert gyalogoltunk erdőn-mezőn, videót forgattunk. 2013-ban a sörtúra statikus volt. 2014-ben volt egy egészséges középút, ahol is Magyarhertelend főteréig busszal mentünk, majd a másfél kilométerre fekvő kilátóhoz felsétáltunk. A túra ára 5000 Ft/fő, sztárvendégeink Soerii és Poolek, az útravaló energiát egy szűretlen világos adta, majd hasonló távon egy újabb üveg meggyes sörrel kihúztuk a Kapucinus Sörfőzdéig. Cirka 80 embert mozgatott meg a program. A sörfőzde udvarán igazi terülj-terülj asztalkám fogadott. Hol van már a tavalyi zsíros kenyér? Éljen az innováció, remek paprikáskrumpli fortyogott egy óriási bográcsban, benne jófajta virslivel, emberes adagok, kemencében sült mákos kenyérrel és csemege uborkával. A legoemberek meg nyomtak egy rövid akusztikus blokkot. Házigazdáink Késmárki Attila és a felesége Kata mesélt a sörfőzés tudományáról, megkóstoltatták mind a 7 féle sörüket (1-1 dl), majd mindenki ihatott még egy korsóval a neki legjobban tetszőből. Évről évre kötelező program!
Fishing on Fröccstúra, 2014. június 21. 10:30 - Borfalu
A 2012-as túrát, amiről videó is készült, nagyon szerettem Varga Liviusszal. A 2013-as már nem volt igazán maradandó, 2014-re meg odajutottunk, hogy féltávnál leléptünk, mert nem adott annyit, amennyit egy jó strandolás. 5000 Ft/fő volt itt is a beugró. Tóth Gergő (Blind Myself) és Baksa-Soós Attila író-költő majdhogynem csak egymással foglalkozva kísért az utunkon, melynek lényege, hogy 5 gasztropont érintésével körbejárjuk az egész tavat (8 km), és a helyi finomságok nyomába eredünk: kemencében sült kenyér, medvehagymás pogácsa és gyümölcslepény jár a spriccer mellé. A túra során egy környékbeli borász, Tiffán Imre is megszólalt, lezsűrizték egy szépivó meg egy CD/könyv hajító versenyt, kóstoltattak, de az idő lassan telt, a 80 ember együtt lassan haladt, a fröccs gyorsan fogyott, és senki nem volt, aki útravalót adjon vagy csak helyben utántöltsön. Másfél óránként egy pohár fröccs kevés, és kell egy jó vezér, aki folyamatosan anekdotázik, összetartja a csapatot. Reméljük, 2015-ben a szervezők erre is fognak figyelni.
Rézangyal pálinkakurzus, 2014. június 21. 18:00 - Rézangyal lakókocsi
Premier volt, öt különböző Rézangyal pálinka kóstolására (2 cl) szakosodva, a pálinkafőzés rejtelmeibe elvi szinten beavatva. Soha ilyen Fishing on Orfűn nem volt még ezelőtt. A koncertekkel egy időben. 1950 forintos részvételi díj ellenében. Nem volt jelentkező, utánakérdeztem, mert mi is lekéstük.
Update:
Egy okkal több az idei FOO mellett. Kálocz Tamás, a Fishing on Orfű főszervezőjének szólólemeze június 18-án, csütörtök este debütál a Fishing on Orfű PTE-nagyszínpadán. A Fekete Város: Térkép Sehova bemutatkozó lemez megvalósításában illusztris társaság volt segítségére, a dalok kidolgozásában és rögzítésében olyan fontos barátok vettek részt, mint a zenei rendezőként is segédkező Pálinkás Tamás (ex-Isten Háta Mögött, TEJ), Nagy Dávid (Óriás), vagy a Fishingben is tettestárs Lovasi András (Kispál és a Borz). A lemez pár dalában billentyűkön Sárközy Zoltán Papa (30Y) és Kubányi Bálint (Supernem) is közreműködik, a Kiskert c. dalban pedig Polgár Odett énekel. A Fekete Város egy személyes ügy, fesztiválszervező eddig háttérben pihenő zenei énjének feléledése. A változatos megszólalású dalok összefogó eleme a gitár, hisz Kálocz mindig is az energikus gitárzenék iránt vonzódott leginkább; fiatalkora meghatározó magyar és nemzetközi lemezeit a 1990-es és 2000-es évek legfontosabb rock- és punkrock zenekarai írták.
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
apuska · http://kocsma.blog.hu 2015.05.14. 08:39:08
Ha már több belépőjegyet nem lehet eladni, ez egy tényleg tökéletes módja a profitmaximalizálásnak, amivel mindenki jól jár.
.. Utolsó kommentek