> A Serteperte blog szerzőjének, Kovács Gábornak sörmentén való munkája megannyi könyvből és publikációból visszaköszön. Az Egyperces történetek a sörről című könyve a téma iránt fogékonyaknak ma is alapmű, melyből alkalmanként mi is szemezgetünk. Aktuális témánkból kiderül, hogy mit jelent a Hrabal által is sokat emlegetett Korhelyhétfő, és hogy milyen alapvető jogokhoz nyúl vissza?
Annak ellenére, hogy a prágai Arany Tigrisben Hrabal és cimborái még a 20. század végén is megülték a korhelyhétfőt, azaz a hétvégi ivászatot levezető, munkakerüléssel egybekötött sörözés ünnepét, az ehhez való jog – sajnálatos módon – már a múlté. Manapság a dolgozók legfeljebb parizerre is beváltható cafeteria utalványoknak örülhetnek, a korhelyek pedig egy másnapos mulasztás után könnyen az utcán találhatják magukat.
Eredetileg középkori francia szokás volt a Bolondok Ünnepe, melynek sajátos szertartásait a templomban tartották Szent István napján (december 26.), Szent János napján (december 27.) és az Aprószentek napján (december 28.).
Egy álpap misét celebrált, miközben a besörözött tömeg a padokban (sokuk szamárfejet viselve) trágár megjegyzéseket és ocsmány tréfákat ordított vissza. Aztán a „tömeg” tagjai, a besörözött tivornyázók énekeltek és táncoltak az utcákon. Ezt az ünnepet a XVI. század végéig tartották. A Szent Hétfő lényege az volt, hogy akármelyik munkás kivehette a hétfőt szabadnapnak, amikor is egy elhunyt szent emlékére sörözött, s így a sárga földig leihatta magát a büntetés terhe nélkül.
Ezeknek az ünnepeknek hazai meghonosodásáról a Magyar Néprajzi Lexikon így ír:
Minden hétfő, amelyet a céhek idejében a céhlegények a vasárnap mellett ugyancsak munkaszüneti napként pihenésre, főleg pedig mulatozásra fordítottak. Egyéb nevei: Blaumontag, heverő nap, heverdelnap, Szent Heverdel napja. A korhelyhétfőt a hatóságok és a céhek egyaránt szigorúan tilalmazták, ennek ellenére jogi szokásként a XIX. század végéig rendszeresen, sőt sok helyen még a fejlődő nagyiparban is megtartották a mesterlegények. Még napjainkban is előfordult, a vidékről a fővárosba járó, építőipari dolgozók körében.
A korhelyhétfő úgy folyt le, hogy a cimborák valamely legénynél vagy mesternél összejöttek, félretolták a szerszámokat, leginkább a vendéglátók költségére az inasokkal bort és élelmet hozattak és az egész napot evéssel, ivással, szórakozással töltötték. Máshol a céh valamennyi legénye együtt töltötte a korhelyhétfőt, munkásszálláson, vendégházban vagy a természetben, s aki azon nem jelent meg, a többi által elfogyasztott ételek árából a reá eső részt vállalnia kellett, különben megbotozták. A korhelyhétfőhöz való ragaszkodást bizonyos mértékig magyarázza a napi munkaidő terjedelme. A legtöbb iparágban, céhben a legények ugyanis naponta 12–15 órát is dolgoztak, sőt az idényjellegű iparban, mint télen a szűcsöknél, sokszor mindössze 4–5 órát alhattak, és a heti pihenőnapot sem vehették ki.
Az Egyperces történetek a sörről című könyv kedvezményesen megvásárolható az Aréna 2000 Kiadónál.
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
.. Utolsó kommentek