> Olyan napokat élünk, ahol a csapból is akciós kuponok folynak, hát itt az ideje, hogy valami hasonlót mutassunk be a sör szerelmeseinek: megérkezett a Sörbérlet!
Az Italbár.hu névre hallgató létesítményben jártunk, amikor először hallottunk erről az ígéretesnek tűnő kezdeményezésről. Bár nem teljesen új az ötlet, csúnyán alulértékelt. A szóban forgó sörbérlet 4 kocsmában lesz érvényes, jelen állás szerint a Krúdy utcában található Spirituszban, és a József körút 35. szám alatt található Italbár.hu pultjainál lehet felmutatni.
A rendszer végtelenül egyszerű és nagyszerű. A sörbérlet ára 500 Ft, amit a résztvevő helyek valamelyikén tudtok megvásárolni, esetleg a kapcsolódó Facebook nyereményjátékokkal megnyerni. Rákarcoljátok a neveteket az elején látható üres részre, és már használható is. A kedvezmény pedig nem kevesebb, mint hogy minden napból Aranypénteket varázsol, ha a nyárral együtt már úgyis vége a Arany Ászok ezen akciójának. Annyi különbséggel, hogy itt nem csak egyféle sört csapolnak ebben a konstrukcióban, hanem a teljes szortimentet! Ez azt jelenti, hogy egy 500 forintos befektetés már egy este alatt megtérül.
De hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, idézzük a konkrét fogalommeghatározást a sörbérletről:
„A sörbérlet a rajta megjelölt helyeken, adott hónapban érvényes. Névre szóló, amely részt minden esetben ki kell tölteni, különben a sörbérlet nem érvényes! A bérlet mellé a pultban dolgozó kérheti egy bármilyen fényképes azonosító okmány felmutatását. A bérlet ezzel együtt érvényes! A bérlet a megjelölt helyeken korlátlan sörfogyasztásra jogosít, minden fajta csapolt sör korsó rendelése esetén pohár árában történő fizetésére. Árak az adott itallap ára szerint érvényesek. Ártájékoztatót keresd a Sörbérlet vagy a helyek Facebook-ján. Jó SÖRÖZÉST!”
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
.. Utolsó kommentek