> "Kocsmatörténet" címmel megtekinthető egy kiállítás a szentendrei Skanzenben, melynek kurátora Dr. Sári Zsolt néprajzkutató. A következő sorokat ott olvastuk, és a kocsmárosról eddig kialakult képünk mellé kontrasztként beraktuk egy történelmit.
Az italokat az italmérők (leitgeben) és segítői (auftrager) mérték ki. Külön asztalon voltak elhelyezve az italok különféle vas-, fa-, agyag- és üvegedényekben. Az asztal mellett az úgynevezett tischtechter állt.
A feudális viszonyok között a kocsmajogot a bérlő személy, aki a maga hasznára dolgozott volt a korcsmáros, korcsomáros. A jobbágyfelszabadítás után az italmérő hely tulajdonosát vagy bérlőjét nevezték kocsmárosnak, aki saját termésű és vásárolt bort egyaránt mérhetett. Általában fizetett segítséget, csaplárost alkalmazott maga mellett.
A földesúr vagy a város saját kezelésében tartott kocsmájában, azaz csapszékben meghatározott évi bérért vagy kommencióért alkalmazott borkimérőt. Mivel nem foglalkozott nagybani eladással, csak kis mértékekkel (kupa, pint, icce, meszely) árulta a bort, ezért iccésnek, iccés kocsmárosnak is nevezték.
A középkorra komoly konkurenciaharc alakult ki a kocsmárosok között. Reklámozás céljára úgynevezett kikiáltókat tartottak, akiknek kettős feladatuk volt. Egyrészt meg kellett állapítaniuk a csapra vert hordók számát, és ezt jelezni a városi elöljáróság számára, hiszen ezután kellett adóznia a kocsmárosnak, másrészt a város utcáin kellett dicsérniük az adott kocsma borát. A borkereskedő napi 4 dénárt fizetett nekik, de különleges szolgálatokért lényegesen többet is kaphattak.
A kocsmárosok a 18-19. században is eskütételre voltak kötelezve:
„Én NN, mint ezen NN Helységében Kortsmárosi hivatalra el választatott személy, esküszöm, hogy az Helység szolgálattyában, ugymint Kortsmárosságban be állván, azt mint Bírák Uraimék tetzéséig viselem, a kezem alá adandó italokat, ugymint Bort s.t.b. vagy akármelly más italt is igazán tisztán a kezembe adott mértékkel mérni fogom, és hordórul hordóra azon italnak árát Bíró Uram kezébe adom, ha látom az italnak fogyatkozását azt mindjárt jó idején BOR Bíró Uramnak még jelentem, hogy így ne talántán az italnak alkalmatlansága vagy tisztátalansága miatt, Bírák Uraméknak is kissebséget ne szerezzek; egy szóval mindenekben éjel nappal igazán józan és híven szolgálni igyekezem. Isten engem ugy segéllyen!”
A városi csaplárokat a borbírók fogadták föl. Esküt kellett tenniük, hogy „igaz mértékkel” (hiteles) mérnek, a bort nem tékozolják, vizezik; általában hűségesen kezelik a rájuk bízott mennyiséget.
A csaplárok a bort mindig seprősen vették át a borbíróktól, a seprőt azután eladták az égettboros asszonyoknak. A csaplárok január elején számoltak el évi gazdálkodásukról. A kiadások között szerepelt a töltelékbor ára, a seprőre számított mennyiség, a bor szállítását végző szekeresek, korcsolyások (borkorcsolya készítők) által elfogyasztott borok, az ivóedényeket készítő fazekasoknak járó fazekasok meszelye, a hordók, kádak és egyéb javítások költségei, a bitang bor és az esetleges károk. A csaplárok hitelbe 1 pint bort adhattak, azt is csak zálog ellenében. Az elszámolás után az elmért borok mennyisége szerint állapították meg a csaplár hasznát, ami a konvención felüli pénzjáradék volt.
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
WinstonSmith 2011.09.08. 16:58:47
Üdv,
WS
apuska · http://kocsma.blog.hu 2011.09.08. 17:11:23
Azért a kedvelés tekintetében maradjon meg e jó szokásod. ;)
.. Utolsó kommentek