Helyszín: 1077 Bp., Rottenbiller u. 32. Látogatás: 2011. március 23. 18:25-21:45

> Ugyan a szürke a fal, de ez csak háttér a káma szutrából lelépett festékszereplőknek.

Adatlap

Elérhetőség: +36 30 249 1154; +36 30 912 6066
Web: http://www.kalicka.hu/
Facebook oldal: www.facebook.com/kalickabistro
Nyitva tartás: H, K, Sz, Cs, P: 9-24; Szo: 14-24; V: 16-22
Extrák: kerthelyiség, tévé, kivetítő, dj, koncert, kiállítás, felolvasóestek, wifi, sütemény

Árlap

Fotók

Vélemények

apuska:

"Végre megértük, hogy a körúton kívülre is szakadt a belvárosi vagányságból, és a számtalan lepukkant kocsma közé beékelődött egy echte fiatalos, egy modern, a képzőművészetet és lemezlovászatot is befogadó Kalicka, mely magunk közt szólva inkább hasonlít valami terráriumra. Ekképp az első benyomás durva, akár egy csivavával keresztezett vadászkutya.

Itt, a hetedik kerületi Magház aljában, ahol régen a Billy Rotten Café volt (érted, a Rottenbillerből, múúú!), egy épelméjű vállalkozó talán menzát nyitna, és nem egy szokatlan életformát, amely noha bisztró, de a kínálatban meleg étel egy se. Vajon az irodában dolgozókat direkt tartják ridegtartáson, vagy a süti-sör kombó tényleg valami fenséges?

Rideg, mégis melenget, mint szlovák turnénk során az alkoholtól fűtött revizionizmus. Ugyan a szürke a fal, de ez csak háttér a káma szutrából lelépett festékszereplőknek, és hát annyi az üveg, hogy erre már szlogent kitalálni is lehet: 'Kalicka Bistro, ahol nem érzed magad bezárva' - erről hosszan mesélhetnének a korlátoltan csiklandós Arany testvérek: -hal és -hörcsög, vagy a lőszerért felkiáltó jel, mikor n10-kor SP és Fluor Tomi egy-egy nőcskével belépett. De tényleg! Viszont nem ittak semmit, vagy csak körbenéztek, nem értették a művészet ezen ágát és leléptek, vagy csak WC-re kellett mennie valamelyiküknek. Sajnos, idejükből még egy közös fotóra se tellett.

De most meséljenek tovább a többiek!"

kalimpa:

"a rottenbiller utca 32. szám alatt, az irodaházak árnyékában van az ún. Kalicka Bistro, mely beleillik a mostanában divatos artbar trendbe.

kellőképpen tiszta és rendezett helyen, szépen kialakított belsőtérrel és kedves felszolgálással találkozhat az idelátogató vendég, ráadásul hatalmas dózist kap a dekorációért felelős Jakócs Dorottya képzőművésznő alkotásaiból, érzéseiből és lelkivilágából, miként ő alkotta a falakon lévő kissé erotikus és a helyhez kapcsolódó alkotásokat.

szerencsénk volt, pont belebotlottunk a művésznőbe, s ha már hivatkozhattam régi ismeretségünkre még leánykorunkból, akkor gondoltam, rögtönzök egy interjút. (még jó, hogy nálam volt a kiszuperált és kiherélt diktafonom, amiben pont volt annyi szufla, hogy elhadarjak pár kérdést és fussa rá néhány érdekes válasz.

Tekerj az oldal aljára érte!

a Kalickáról mondanék azért még annyit, hogy érdemes kipróbálni a sajttortájukat, mert az mesébe illően szép és finom. az alakja kissé dobócsillag formájú, de az íze fenséges, és érdekes módon jól csúszott mellé a sör is.

zenei világát tekintve elég vegyes helyre csöppentünk, volt itt minden mi fülnek ingere, de ami igazán megragadt nekem, az a csángó boogie volt a kerekes bandtől, szeretem ezt a dalt.

amúgy helyes kis ivó ez, kedvesek, figyelmesek és végre nem egy romkocsma, bár egy talajsoványítás azért ráférne, mert az asztalunk igen csak billegett, de ügyesen megoldottuk egy kis ellentámasztékkal, és hát ez volt a legnagyobb probléma. seráfütty."

anyicska:

"Amikor átléptem a Kalicka küszöbét, mintha egy hangyabolyba léptem volna és a kis gyors hangyák elindultak volna minden irányba, padlótól a plafonig. Igen, itt a falak élnek, mozognak, csak ezek a futópályák mégsem hangyáknak való, hanem az ecsetnek.

A szemünk előtt repülnek a madarak, akik kiszabadultak a kalickákból, amelyeknek kulcsait különböző típusú nők hordják. A hölgyek alakja hasonló, mindegyiknek nagy a melle, kerek a csípője, darázs a dereka… Inkább az öltözeteik, stílusaik különböznek. Az egyik nőnek bagolyálarca van, a másiknak oroszlános haja, a harmadiknak két csészéje a melltartó helyett és lehetne még tovább folytatni. Minden rajz egyéni és mégis minden motívum összefügg a többivel. Egyik pillanatban úgy éreztem, mintha gyerekbetegség támadt volna meg, meg akartam fogni a legközelebbi ceruzát és rajzolni vele a falra. De nem tettem, tisztelem a művésznőt, inkább fogtam a pohár borom és gyönyörködtem.

Tetszik ez a hely, bár ahhoz képes, milyen színes és ötletes a dizájnja, picit hidegnek tűnt. Talán azért is, mert a nagy üvegtábláknak köszönhetően mintha egy részünk kint ült volna a hűvösben. Szerintem nyáron nagyon jó bulik lesznek itt, a Kalicka előtti udvaron elfér néhány asztal, és egy nagy táncteret is el tudnék mellé képzelni.

Ha véletlenül éhes a vendég, kipróbálhatja a helyi süteményeket. Helyük ott van a pult melletti hasonló üveges tárolóban, ahogy a benzinkúton szokott. Most szomorúan üres volt. Biztos csak azért, mert annyira finomak, hogy hamar elfogytak. De végül is nem vagyunk benzinkúton, itt csapolnak sört, és egy cseh mondás szerint ’az éhség csak a jelmezbe öltözött szomjúság'.

Egészségetekre!"

"Vannak itt oszlopok, fák, korlát, minden mi ha nincs kijelölt hely, kerékpárnak ingere. És örökké rálátni!"

Értékelés

Interjú

Jakócs Dorottyával:

- mikor és hogyan kerültél közel a művészetekhez?

- az anyatejjel szoptam magamba. édesanyám grafikusművész lévén anyatejjel és művészettel táplált. a leporellók mellet művészeti albumokat lapozgattam, igaz ennek a nyomai meg is látszanak a családi könyvtáron, a művészeti könyveink nagyobb hányadában, csokifoltok, zsírkrétával készült ákombákomok és krikszkrakszok éktelenkednek. de a családtagjaim szerint ezek gyönyörűséges lenyomatai egy gyermek fejlődésének. emlékszem, 5 évesen betegesen rajongtam hieronymus bosch és alice cooperért. valamit az egészségügyi ábécéért, ahol lenyűgöztek az anatómiai rajzok.

- kik hatnak az alkotásaidra, kik inspirálnak?

a fentebb említett művész nagy hatást tett rám, valamit pályatársai és a szürrealisták is, akikre hatottak. középiskolás éveimben hatalmas dali és kahlo fanatikus voltam, frida kahlo hatását erősen érzem magamon. vagy lehet, hogy inkább azt az erős képi kapcsolatot, ami a legtöbb női művészben szinte közös vagy legalábbis gyakran megjelenik, hogy női testekkel és arcokkal kommunikálnak. ez a vonal nálam is domináns. sokat tanulmányoztam a gyermekek, elmebetegek és a naivok alkotásait, és az azokban megjelenő szimbolika rendszert. szeretem minél egyszerűbben, szimbolikusan vagy átvitten megjeleníteni a gondolataimat, amibe keveredik egy kis morbiditás és erotika. anatómiai albumok, szemléltető eszközök, már valószerűtlennek ható vallási vagy hétköznapi giccsek, meztelenség, ékszerek, pornó, mese. a szélsőségesen kisarkított dolgok, a két véglet egyszerre hatása és annak globális átélése.

- miért maradtál a festészetnél, hisz van annyi kifejezőeszköz még ezen kívül?

- szeretem az illatát, a tapintását, szeretem, ahogy alkotás közben én is befestődöm, a festés nagyon erotikus élmény, színes nedvekkel való alkotás, mintha isten testnedveivel verejtékével alkotna az ember. nem vagyok vallásos ember, de ha van ilyen, akkor ez szakrálisan erotikus élmény. a festés az, ahol tényleg úgy érzem, hogy az ecseten keresztül ráfolyok a felületre, én vagyok ott, szaporodom. ez a legmeghatározóbb. de sok kisplasztikát is készítettem egy időben, ékszereket csontból, ruhákat, díszleteket, sminkesként és stylistként is tevékenykedtem. valamint a munkám miatt (számítógépes grafikus vagyok és 2d animátor) elég sok időt toltok a számítógép előtt, és mint egy kényszermegoldásként elkezdtem használni a digitális festést is. amihez idővel elég közel kerültem, de túlságosan sterilnek és könnyen javíthatónak érzem a valóságos festéshez képest. nem érzem úgy, hogy létezne a valóságban is az a kép, amit ott készítek a digitális rajztáblámon.

- szerinted meg lehet ma élni Magyarországon kizárólag alkotásból?

meglehet, ha az ember megtalálja a neki megfelelő platformot, ahol maximálisan ki tudja bontakoztatni a benne rejlő képességeket, és ezt felhasználható formában teszi úgy, hogy közben nem hasonul meg önmagával. ez a képlet. de sajnos erre kevés példát látok a környezetemben, és még kevesebb ilyen lehetőségbe futottam bele életem során. vannak mindig kihívások, amik megtalálják az embert és fantasztikus, amikor a feladat a megbízott alkotó lényéhez, lényegéhez passzoló. abból születnek a csodálatos eredmények. de ez nagy hiányosság itt Magyarországon, rengeteg a tehetséges ember, csak a feladat és a lehetőség kevés. a felvevő piac gyenge, nincs pezsgő művészeti élet, nem kapkodnak az emberek az alkotásokért. nyilván ennek lehetne elemezni a gazdasági kulturális és egyéb háttereit, de ebbe inkább nem mennék bele. egyszerűen válaszolva a kérdésedre, nem lehet. ilyen formában.

- úgy tudom, hogy a falakat is kedveled mint alkotói felület, mióta festesz az utcán is?

- kiskamaszként kezdett érdekelni a graffiti, jártam falakat bámulni és rajongani a fittis fiúkért. az alkotás folyamata mindig lenyűgözött engem, még ha csak egy lendületes taggelést bámultam is, de vonzott az állatias területfoglalás ösztön és a csoportban alkotás eszménye is. sok éven keresztül csak plátói maradt a szerelmem a graffiti irányába. 2004-ben fogtam először kannát a kezembe, és élveztem a fújás hangját és a festék szagát. leginkább csak legál-féllegál falakon festettem, hiszen maga az a vegyes technika is, amit alkalmazok, idő és eszközigényes. keverem a kannával való festést és az ecsethasználatot.

- melyik a legemlékezetesebb utcai alkotásod és miért?

tavaly nyáron Lagosban (Portugália) jártam, egy minden évben megrendezett nagy interrail körút utolsó állomásaként. és annyira megfogott az óceánpart egyedi és karakteres hangulata, hogy úgy ereztem itt kell hagynom valamit magamból, mert az kevés, hogy Lagos egy darabját a szívemben hordozom. akartam, hogy maradjon valami nyom utánam. vettem egy adag festéket, és az ott tartózkodásom alatt egy igen megkedvelt szikla panoráma szirt irányába vettem az utam. ez ott egy közkedvelt helynek számít, mert onnan szemügyre vehetőek a kísértet sziklák is. ez a körülmény némileg nehezítően hatott, plusz hogy a két közeli házban folyamatos mozgás volt, a kutyák meg hol ugattak, hol csak figyeltek, de gyorsan kifestettem a sellőmet, közben pedig iszonyatosan boldog voltam. csodalatos élmény volt. még most is intenzíven érzem ha csak rágondolok. és az egy plusz bónusz volt az érzéshez, hogy másnap az óceánban ringatózva a ronda zöld matracomról figyeltem,
hogy az emberek nem csak az eléjük táruló csodaszép óceáni tájat, hanem az alkotásomat is fotózzák és pózolnak vele. jó érzés volt, hogy nem csak nekem, de másnak is örömet okoztam ezzel.

- milyen úton-módon került képbe a Kalicka Bistro dekorálása?

mielőtt kalicka bisztrókánt üzemelt volna a hely, billyrotten bisztróként szerepelt, és más volt a vezetés, valamint és valahol a vezetési koncepció is. már a billyrotten dekorációs falfestését is én készítettem, de ott egy sokkal markánsabb, férfiasabb elképzelésnek kellett megfelelnem. sötétbarnás világ és szögletesség, ami tőlem némiképp távol áll, de úgy tűnik, megfeleltem, mert szerették az emberek. majd amikor tulajdonos váltásra került sor, a Tóth testvérek elkérték az elérhetőségemet és megbíztak a hely átváltoztatásával. így festettem a saját képi világomra a régieket. szerencsére a lányokkal hamar megtaláltuk a közös hangot és az elképzeléseink is egyeztek. ez egy tipikus példája annak, amiről fentebb beszéltem, amikor a megfelelő feladat a megfelelő emberhez kerül. élveztem a kalickában az alkotást és azóta is visszajáró vendégük vagyok, mert jó saját magammal kibélelt helyen és nagyon kedves emberek között ülni.

- mi a véleményed a streetartról a mai Bp-en, és most tekintsük a graffititől el?

- hát, nem vagyok annyira elragadtatva tőle. nem érzem, hogy lenne egy igazi eredeti hang vagy egyedi alkotó, külföldre kacsintva sokkal erőteljesebb dolgokkal találkozik az ember. a falakat nézve üres klisé puffogtatásnak érzem sokszor, vagy maximum dekorációs alkotásnak, de gondolati síkon elenyésző százalékuk fog meg.

- mit gondolsz arról a nyugati állásfoglalásról, miszerint a graffiti bűn, míg a streetart pénz?

én a graffitit nem keverném össze a vandalizmussal, itt egy nagy fogalomzavar van az emberek fejében, szerintem. a streetart pedig erősödő tendenciát mutat, és örülök neki, hogy feltörekvőben van, mert közelebb hozza az embereket a művészethez. az arcukba tódul, eléd lép az utcán, elér mindenkihez. én legszívesebben a múzeumokat is kifordítanám és képekkel borítanék be minden parlagon álló kihasználatlan felületet. az előző kérdésedre is visszakanyarodva egy picit, sajnálom, hogy Budapest nem ad nagyobb teret az utcákon, foghíjtelkeken, leszakadt házfalakon az alkotásra, ez nyugatabbra már sokkal inkább bevett szokás.

- mi inspirál, mi a húzóerő, mi az, ami előre tud lendíteni egy-egy kép megfestésénél?

képekben álmodok, érzek és gondolkodok. egy-egy kép megszületését mindig valami lelki intenzitás előzi meg, ami felszínre akar törni, egy gondolat, egy érzés, egy impresszió, dolgozik és hat, és amikor eléri bennem azt az állapotot, hogy vizualizálódik, képileg is formát ölt, akkor szabadjára engedem és kifestem magamból. megtelés, kikristályosodás, kiürülés. ebben a körforgásban. és mindig valahol megkönnyebbülök, ha kiszakad belőlem egy kép. öngyógyítási érteke is van, valamint gyermekként vágyteljesítésre is alkalmaztam. ha valamit nem kaptam meg, lerajzoltam magamnak, ha szerelmes voltam egy fiúba, de nem mertem elmondani neki, lerajzoltam magunkat együtt. ha ez nem lenne, semmi sem lenne. csak így tudom a képek által igazán megérteni és feldolgozni az érzéseimet. fel kell fakadnia a lelki sebeknek, megfesteniük a vásznat, ki kell csordulnia az érzéseknek a papírra.

- mik a későbbi terveid, álmaid, művészként?

szeretném, ha több időm jutna a saját művészetemre, és hogy szakmailag megfelelő feladatokat kapjak, ahol értéket teremthetek - nem úgy mint most a reklámszakmában, ahol sokszor úgy érzem, hogy csak gyártjuk az elektronikai hulladékot és ezzel hozzásegítjük a világot a pusztuláshoz -, magamat a közjó szolgálatába állítva, és közelebb kerülni saját lelki történéseimhez. nagyon intim az alkotási folyamat maga, de mégis egy hatalmas kitárulkozás a vége, ahol kifordítom a belsőm és közszemlére teszem. de komolyan. minél többet, minél jobban alkotni, és minél több emberhez eljutni, remélve, hogy ezzel érzéseket és gondolatokat adhatok nekik. a materiális részébe most nem mennék bele, gondolom azt mindenki sejti. kívánok mindenkinek érzelmeket, hiszen az ritka kincs ebben a világban. érezzetek!
puszinyuszi