> Budapest XXII. kerület Önkormányzata 2015. szeptemberben 5-6. között 26. alkalommal rendezi meg a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált. Európában egyedülálló az a 40 kilométernyi feltárt, összefüggő pincerendszer, amely a városrész alatt húzódik. A hegyek gyomrában lévő közel 100 millió liter tárolókapacitás, a palackozóüzemek, a pezsgőérlelő pincék, hangulatos pincelátogatások és borkóstolók, a művészien faragott ódon hordók és borászati eszközök mind-mind részei Budafok-Tétény mai arculatának.
Immár 26. alkalommal kerül sor a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválra. Nem is gondolnánk, hogy évezredek hagyománya sűrűsödik össze ebben a két napban. A mészkő fejtése már a rómaiak Campona táborának megépítéséhez is szolgáltatta az építőköveket. A török időkben a budai Várat erősítették meg a promontori kövekkel. A kőfejtés nyomán keletkezett tágas pincék szinte kínálták magukat a bor tárolására. A XVIII. század első felétől Savoyai Jenő herceg birtoka szakavatott vezetőinek köszönhető a szőlőkultúra fejlődése. A XIX. század végére Budafok az ország borkereskedelmének központja lett. 1909-ben 300 ezer hektolitert forgalmaztak az itteni borászatok. A magyar pezsgőgyártás legendás alakja, Törley József is itt rendezte be gyárát. A mai utódok olyan hagyományra támaszkodhatnak, amelyet a világon kevés település mondhat a magáénak.
Amikor megcsodáljuk a borrendek felvonulását, élvezzük a helyi és a vendégborászok kiváló nedűit, amikor hagyjuk magunkat sodródni egyik élménytől a másikig, egy gondolat erejéig tiszteljük meg az elődöket, akik ezen a földön találták meg boldogulásukat!
2015. szeptember 5-6. között megrendezett 26. Budafoki pezsgő- és borfesztiválon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén is közreműködő szervezetként veszt rész. Az eseményen a Kamara egy Vásárteret állít fel, ahol több mint 12 élelmiszeripari remeket kóstolhatunk, vásárolhatunk. A rendezvény két napja alatt lehetőség nyílik a válogatásra kézműves szörpökből és lekvárokból, chutney-kból (szószok), csokoládéválogatásokból (táblás csokoládé, forrócsokoládé, bonbon, Cake Pop, csokoládétallérok), rozstallérokból, továbbá elérhetőek a Vásártéren fajta mézek és egyéb méhészeti termékek, hidegen sajtolt olajok, maglisztek, fűszerek, gyógynövényes teakeverékek, valamint BIO gyümölcslevek.
A fesztivál nevéhez hűen a borfogyasztókról sem felejtkezik meg: számukra kiváló sajtokkal és füstölt húsárukkal készülnek a fesztiválon megjelenő nagyjából 25 borászat termékei mellé.
Három színpadon különböző zenei stílusokkal találkozhatunk: a Borudvarban népszerű fesztiválzenekarok lépnek fel. A Pezsgő tér színpadán a pop- és tánczene képviselői adnak koncertet. A Fröccsteraszon jazz-, blueselőadók gondoskodnak az igazi klubhangulatról. A koncertek kora délutántól folyamatosan, késő estig zajlanak, szombaton éjszakáig tartó bulival. Családi programokban sem lesz hiány: egész napos játszóház és délelőtt koncertek várják a legkisebbeket.
Újdonságként a kerületben élő képző- és iparművészek is bemutatkoznak: a kézművesvásárnak otthont adó Kossuth utcával párhuzamosan található a Magdolna utca, egy igazi kis macskaköves sétány, amelyet a régi Budafok hangulata leng körül: az itt elhelyezett térinstallációkon ismerkedhetnek meg az érdeklődők Budafok-Tétény művészeivel és alkotásaikkal.
Másik újdonság a Civil sziget a Donszky Árpád utcában, ahol civil szervezetek és társadalmi vállalkozások szemléletformáló programjain vehetnek részt a környezet védelmét szem előtt tartó látogatók: bővebb ismereteket szerezhetnek többek között a kreatív újrahasznosítás lehetőségeiről, az energiahatékony építési módokról, a felelős étkezés és a környezettudatos éttermek ismérveiről is.
A szőlőben a nyár napsugarai sűrűsödnek musttá, majd borrá. Az ősz még csak messziről integet, amikor Budafok utcáit és tereit elfoglalja a színes forgatag, és még egyszer átadhatjuk magunkat a könnyed szórakozásnak, a gasztronómia és a borkultúra élvezetének.
Borászatok:
Borkatakomba étterem, Debreczeni-Ferenczi Családi Borászat, Eskulito Kézműves Borászat, Garamvári Szőlőbirtok, István Pincészet, Katona Borház, Kőnig Pince, Laposa Birtok, Lics Pincészet, Magdolna Borklub és Rendezvényház, Málik Zoltán, Sauska Borászat, Seybold-Garab Pince, Skrabski Pincészet, Soós István borászati szakközépiskola, Sidewayz Borkereskedés - Jackfall Bormanufaktúra, Sümegi és Fiai Pincészet, Szeleshát Szőlőbirtok, Szentesi Pincészet - Hertzka Birtok, Tar Pincészet, Törley Pezsgőpincészet, Varga Pincészet, Várszegi Pincészet, Záborszky Pincészet, Zsirai Pincészet
Belépés:
Hagyományos értelemben vett belépő a rendezvényen nincs, azonban a látogatóknak, ha kóstolni szeretnének, kóstolópoharat kell vásárolniuk. A pohár ára 600 Ft. A fesztivál poharai nem visszaválthatók!
Az összes koncert és részprogram ingyenes. Külön feltüntetik, ha egy rendezvényre belépő szükséges.
Részletes program:
http://budafokiborfesztival.hu/
www.facebook.com/budafokiborfesztival
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
.. Utolsó kommentek