Helyszín: Staropramen Sörgyár,
Időpont: 2019.szeptember 12-13. 
A Staropramen Sörgyár idén ünnepli 150. évfordulóját, ami szigorúan véve nem teljesen helytálló, hisz ekkor még csak a terveket mutatták be, de ne legyünk szigorúak, hisz a szerszámot is a tövétől méri a férfiember - már aki méri. 2 évre rá már be is mutatták első sörüket, ami igen dicséretes. Ha már így alakult, a maiak szeptember közepén csaptak egy nagy bulit a gyárudvaron, ahová több mint 31 országból érkeztek a meghívottak. Mi is bekerültünk a válogatottba, ami igen nagy öröm, meg is háláltuk rengeteg ingyen sör elfogyasztásával.
Prága nincs pont a szomszédban, 10 órát buszoztunk kissé bágyadtan, tekintettel arra, hogy reggel 5-kor volt az indulás. A sajtósok kaptak egy hercig borsodis papírszatyrot, benne olyan kincsekkel, mint egy golyóstoll, egy határidőnapló, két zsemle alakzatú szendvics és két dobozos Staropramen. Ez utóbbi nem is volt olyan rossz ötlet, hisz jó rég ittunk már magyar Staroprament, és nem is tervezzük az elkövetkező 150 évben. De összehasonlítási alapnak, friss élményként igazán kapóra jött!
Minden útnak megvan a maga vidám pillanata. Számomra ez akkor érkezett el, mikor megtudtam, hogy a busz – amúgy bezárt – vécéjét csak akkor szabad használni, amikor az áll. Közel 50 éve élek a bús magyar rónán, nehéz nekem újat mondani vagy mutatni, de pont ez a zseniális leleményesség, ez a művészi megújulás, ami alkalmanként még meg tud lepni. Annyira izgatott a dolog, meg is kérdeztem a sofőrt, hogy tényleg igaz-e, vagy csak egy guruló városi legendával találtam szembe magam? A sofőr megerősítette az információt, mire megkérdeztem, hogy akkor mi értelme és miért van zárva, mire kioktatott, hogy képzeljem el, milyen büdös lenne, ha mindenki használná útközben. Erre mondtam neki, hogy akkor írják rá, hogy használaton kívül, kiállítási darab vagy műtárgy, mire duzzogva kinyitotta. Amúgy négyszer megálltunk útközben. Egyszer fél órára, úgyhogy az egészségügyi szünetekre igazán nem lehetett panasz. Ahogy a szállásra se, ami egy közel öt csillagos hotelben volt, ahol érkezésünkkor svédasztal jellegű ellátmány fogadott.
A gyár amúgy kb. öt perc járóföldre volt a szállásunktól, és útközben még egy jóképű kocsma is utunkba állt, amit a szabadidőnkben fedeztünk fel. A buli részünkről keretes szerkezetűre sikeredett. Fernettel indítottunk és éjszaka egykor azzal is zártunk. Kezdetben úgy volt, hogy kapunk két korsó sört, meg egy kaját ingyen, de valamiért VIP karszalaggal díjazták a részvételünket, így rögtön szolgálatba helyeztük magunkat és felvettük a potya üzemmódot.
Mostanában egyre inkább feszegetik, hogy milyen sörhöz milyen kaja illik, a Staropramen ezt okosan kihasználta. A különböző típusú ételek mellé a (szerintük) leginkább hozzáillő sört csapolták. Nálunk egyértelműen a Granat nyert. Friss volt, ropogós, a telt malátázottság mellett még a komló is érvényesült pont annyira, amennyire ez egy felső közepes lagertől elvárható.
A buli amúgy fesztelen volt és a legjobb értelemben minimalista. A malátázó impozáns kéménye mindenkit lenyűgözött, a hozzá tartozó Pod Komínem söntés pedig mindenkit maximálisan kielégített.
Az élőzenét az erre az alkalomra felállított nagyszínpadon a Nile Rodgers & Chic rádióbarát zenéje biztosította.
Másnap egy várakozáson felüli kiadós, szintén svédasztalos reggeli után következett a gyárlátogatás. Ebben az egy pontban teljes konszenzus volt a csapaton belül, miszerint sokkal jobb lett volna ezt megejteni előző nap, még a buli előtt, nem így fél hat állapotban, meglehetősen dehitratáltan a rendkívül meleg főzőházban kezdve lefuttatni.
A tárlatvezetés végig angolul folyt, a malátaroppantástól kezdve a palackozásig. Már a főzőházban megtekinthettünk egy átfogó "térképet", aminek minden egyes állomását akkurátusan végigjártuk. Érdekes volt és jó is, de illúziói ne legyenek senkinek, egy gyár, az csak gyár. A vége felé volt jutalomfalat is, a csőrendszeren lévő csapból az utolsó szűrés előtti Gránátot tudtuk szemtelenül vételezni, kitálalt jubileumi poharakba. Vezetőnk – aki Kovács Gábor Maláta barátom szerint a cseh-kínai barátság egy igen szép példánya (mondhatni egy Mao Cseh Tung) – kedvenc söre, derült ki szíves közlése alapján. A palackozó előtt még szemrevételezhettük a nyers címkéket, köztük pár tekercs Borsodival és Rákóczival. Őszintén bevallom, hogy maga a Rákóczi sör is elkerülte eddig a figyelmemet, de a "Szabadság íze" felirat határozottan felizgatott, s bár nyilván nem több, mint egy "lefolyó sör", most már feltett szándékom, hogy a szabadság ízét meggusztáljam, jelentsen ez bármit is. Hatalmas, lefóliázott sörtornyok jelezték a túra végét, majd, miután visszaszolgáltattuk a védőfelszerelést, a sörgyár saját, dekoratív sörözőjébe tereltek, ahol már várt minket a bevált svédasztalos ebéd plusz egy potya sör.
Némi szabadidő után elindultunk haza. Egy ilyen társas utazáson a nagy számok törvénye alapján mindig van egy minősített idióta, aki mindenhez hülye, ami körülötte történik, de ez cseppet sem zavarja, mert nagy hanggal tart előadást a saját életéről és elveiről, teszi mindezt magán telefonbeszélgetésekben is, az egész busz nagy örömére, abszolút következetesen. Egy barátom egyszer azt mondta, minden buliba kell egy hülye. Nem feltétlenül értek vele egyet, a mai napig sem, de tény, az élet sajnos sokszor őt igazolja.
Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
.. Utolsó kommentek