.. Összetett kereső

 az_blog_2016.png

.. Közösség

.. Utolsó kommentek

  • kocsmablog: A Gondozó után 2016. május 12-én új korszak vette kezdetét, és lett a csodás kerthelyiségből Bujdo... (2019.01.05. 21:42) Gondozó
  • kocsmablog: Hogy mikor került lakat a Vaskapura, számunkra rejtély, de hogy 2016. szeptemberétől már Otthonka,... (2019.01.05. 21:12) Vaskapu taverna
  • Leooo: @efi: Mert az árazás színvonala e szerint volt besorolva, azért. 1972-ben a IV.osztályba sorolt ko... (2018.12.28. 00:21) Vendéglátóhely kategóriák
  • efi: Azon felül, hogy ezt így kipolírozták, mégis mire volt jó azon kívül, hogy a falon lévő táblácskán... (2018.12.27. 13:45) Vendéglátóhely kategóriák
  • kocsmablog: Hideg van, és franc se kívánkozik a tetőre? A 360 Bar adott most egy pofont a szezonalitásnak, igl... (2018.12.27. 11:20) 360 Bar
  • apuska: És el is érkeztünk a történet végéhez. A Corvin Club bezárt, a bulikat elköltöztették először a TE... (2018.12.21. 12:12) Corvintető
  • Utolsó 20
2019. 01. 12. - apuska
A budapesti kávéházak III.

Október utolsó hétvégéjén előfizetés nélkül lehetett kipróbálni az Arcanum Digitális Tudománytár adatbázisát, benne 200 év nyomtatott sajtótermékei! Vajon milyen kulcsszavakra kerestem? És főképp milyen érdekességekre leltem a témában? Miként sok egyéb közt nem esnek szerzői jogi védelem alá a tények és hírek, ezen műfajokból egyet-egyet változatlan szövegezéssel, ámde képekkel illusztrálva felvillantok.

budapest197310.jpg

A budapesti kávéházak III.

A kávéházak alkonya

Írta: Dr. Szalai György

Budapest, 1973. október
(A főváros folyóirata)

 

A világháború elmúlt, a forradalmakat leverték. A nagy nyomor és a gyorsan keletkezett és még gyorsabban szétfoszló, tiszavirágéletű gazdagság korszaka kezdődött. Az újgazdagok költekezése, a tőzsdespekuláció egy rövid ideig a kávéházakra is élénkítően hatott. 1920-21 telén még jó néhány kávéház 70-80 000 koronát forgalmazott, ám 1921 májusában ugyanezek a kávéházak már csak fele forgalmat bonyolítottak le. Az apadás félelmetes volt: míg 1914 előtt kb. 400 kávéháza volt a fővárosnak, számuk most 110-120-ra csökkent. Csupán 1921-ben 40 kávéház csukott be.

A fényes tükörablakok eltűntek, a biliárdasztalok lekerültek a pincébe, a régi személyzet nagy része más szakmával próbálkozott. A hatalmas hodályokat banküzletekké, áruházakká alakították, vagy a régi helyiséget negyedére-nyolcadára szabdalva dohányboltnak, virágüzletnek, cukorkaboltnak adták ki.

Szinte hetente jelentek meg a gyászjelentések egy-egy kávéház kimúlásáról. A pesti és budai embernek a kávéháznál fontosabb dolgokra sem futotta. Akiknek az erszényén a kávéházak ingatag biztonsága nyugodott: a kispénzű hivatalnokok, kereskedők, a kisebb magánzók tönkrementek vagy az infláció hullámaiban fuldokoltak. A munkások azelőtt sem jártak kávéházba, legfeljebb a munkásmozgalom különböző funkcionáriusai.

Végül genfi kölcsönnel, nagy üggyel-bajjal megállították a pénz őrületes mozgását. Új mecénás is jelentkezett: a sörgyárak. Haggenmacher példája — aki tőkéjének egy részét fonóüzembe fektette — mutatta, hogy a sörgyárak felesleges tőkéiket az iparágtól távol fekvő érdekeltségekbe kívánják befektetni. A sörgyárak mögött pedig pénzügyi fedezetként oly hatalmas bankok álltak, mint a Hitelbank, Hazai Bank, Leszámítoló Bank vagy a Moktár.

*

1925-ben számos kávéház — a belterületen 14 — újból kinyitotta kapuit. A pincérek ismét felöltötték a frakkot. Az autószalon visszaváltozott Fiume kávéházzá, a pénzintézet Grado kávéházzá, a bútorraktár megszűnt, és a cégéren újból a Lipótvárosi Nagykávéház neve állott, a Mentőn kávéház helyéről eltakarodott az autószalon. Új kávéházak is nyíltak, mint pl. 1928-ban a Simplon, amit politikusok, írók, színészek és újságírók egyaránt kedveltek.

A kávésok mindenféle kedvezménnyel igyekeztek megnyerni és megtartani vendégeiket. Olcsó reggelik, előfizetéses menük akkor még mint újdonságok szerepeltek a kávésok ajánlatlistáján.

A kávéházak irodalmi élete is felélénkült, de már korántsem azzal a pezsgéssel, amely az első világháború előtti időszakot jellemezte. Az írók — kevés kivétellel — vékonypénzű emberek voltak a hajdani Magyarországon. A két világháború között pedig eltűntek azok a főpincérek — ha nem is személy szerint, de kihalt mint típus —, akik azelőtt bőségesen hiteleztek az íróknak, tudván, hogy ha majd egyszer befutnak, busásan honorálják szívességüket. A főpincér mecénási szerepének végképp leáldozott.

Ennek ellenére az irodalmi kávéházak feltámadtak. Egyed-uralkodóvá most sem vált egyikük sem. A két nagy rivális: a Centrál és a Newyork tovább folytatta versenyfutását. Kívülük még a Baross és a Pannónia jöhetett számításba mint irodalmi kávéház.

A háború után a Centrál tért először magához. A Bécsi Magyar Újság egyik 1922-ből származó cikke színes képet ad a Centrál megújult irodalmi életéről, megemlíti a beérkezett írókat, akik ide jártak: Tóth Árpádot, Kosztolányi Dezsőt, Laczkó Gézát, Schöpflin Aladárt, Szabó Dezsőt. Szól a tehetséges fiatalokról, így Erdélyi Józsefről és Zsolt Béláról. Utóbbi a kezdeti szárnypróbálgatások után igen hamar a magyar polgári radikalizmus egyik legjobb tollú írója és újságírója lett.

De itt tanyáztak — hogy az erősebb lebzselés kifejezést ne használjuk — az irodalom ifjú titánjai, álmodozói, kis haszonlesői. Azok, akik még egy sort sem írtak, de a náluknál jóval idősebb, beérkezett és mindenki által tisztelt írókkal így leveleztek: „Az egyik generáció harcos vezérének a másik generáció harcos vezére..." Az álmodozók itt lesték égő szemmel a „nagy író" ajkát, vajh mily ihletett szó fakad arról. Jónéhányuk önzetlen írójelölt volt, akik szerény tanári fizetésüket is hajlandók lettek volna megvonni szájuktól, hogy beleöljék egy készülő, de talán soha meg nem jelenő irodalmi lapocskába. Közben, míg áhítattal várták a múzsa jelentkezését, szánalmas veszekedéseket folytattak a jövendő munkatársakkal, majd kibékülve együtt ábrándoztak tovább a lapról. Íme, a derűs-bús bizonyitékai annak, hogy a naivitás és a vállalkozószellem gyakran mennyire egy tőről fakadnak...

Amíg a Centrált nagy többségében írók keresték fel, a másik irodalmi kávéház, a Newyork közönsége vegyesebb. A reggeli órákban a korán kelő ügynökök, hivatalnokok és kereskedők lepték el asztalait. Az írók csak délfelé jöttek, nemkülönben a színészek is. Délután és estefelé a beérkezett színészek mellett itt gyűlt össze az egész filmszakma. Korda Sándor, a világhírű rendező is itt kezdte tüneményes karrierjét.

Herczeg Géza írta a Newyork-ról, egyik német nyelvű útikönyvében: „A galérián tartózkodnak az egészen ifjú titánok. A Newyork kávéház önmagában az egész mikrokozmosz. Itt kötik az üzleteket, és itt sztornírozzák őket, — szerelmek itt kezdődnek és itt érnek véget. Karrierek itt szárnyalnak merészen a magasba, és az egykor büszke remények is itt fulladnak a csendes rezignációba egy csésze kávé mellett..."

A Newyork írótársasága nem kevésbé volt rangos, mint a Centrálé. Krúdy Gyula, Bródy Sándor, Molnár Ferenc itt írták legkitűnőbb műveiket. Egy időben ide járt Karinthy Frigyes is, mielőtt a Hazám kávéház mellett végleg kikötött volna. Gyakori vendége volt a Newyorknak Zilahy Lajos, Jób Dániel. Heltai Jenő meg is énekelte a kávéházat, míg Nagy Lajos erősen prózai oldaláról mutatta be a „Budapesti nagy-kávéház" című regényében.

A Newyork tulajdonosa, Tarján Vilmos — maga is kitűnő újságíró — a kávéház társbérléséhez szükséges összeget kártyán nyerte. A fáma szerint az összeghez a legtöbbel Molnár Ferenc járult, aki amilyen kitűnő színpadi szerző volt, oly gyalázatosan rosszul kártyázott. Tarján Vilmos igen szívélyes viszonyban állt az írókkal és színészekkel, és sok kedves történet forgott róla közszájon. Említsünk meg egyet Herczeg Géza nyomán:

1929-ben, amikor Tarján Vilmos az Egyesült Államokba utazott a Kossuth-szobor leleplezésére, a törzsvendégek táviratot küldtek utána. Tarján a táviratot az óceánon úszó Olympic gőzösön vette kézhez. A sürgöny ugyan a feladóknak nem kevesebb, mint 66 pengőjébe került — dehát a tréfa minden pénzt megér! A sürgöny szövege a következő volt: „Mály Gerő a töltött káposztát mert az adagot kicsinek találta épp visszaküldte stop Kérem sürgönyileg a választ mitévők legyünk stop New-york kávéház igazgatósága."

A Newyork kávéház valódi nagyüzem volt a maga nemében: 1926 körül 147 alkalmazottal dolgozott, és egy vasárnap éjjel kereken 4000 kávét szolgáltak fel. E két adat önmagában bizonyít.

Az ismertebb irodalmi kávéházak közé számított a húszas-harmincas években a Baross kávéház is. Leggyakoribb vendégei Babits Mihály, Szász Zoltán, Cholnoky Viktor, Márkus László, Kárpáthy Aurél voltak. Irodalmi irányzatai jobban megoszlottak, mint a Newyork írógárdájáé.

Az írók belemerültek a maguk világába. Szinte észre sem vették azt a görcsös igyekezetet, mellyel a kávésok fogni igyekeztek a jobban fogyasztó polgárokat. A következőket olvassuk erről az általános krach előestéjén, 1929-ben a korabeli sajtóban:

„Este a pincérek egy titkos helyiségben a pecsétes frakk fölé fehér kabátot húznak, és óriási tömeg abrosz alatt görnyedve némán megállnak a vendég asztala előtt. Várják, hogy befejezze már halhatatlan írásművét. Mert most jönnek a nyárspolgárok, az esti menüre kellőképp kiéhezve."

A mindennapi biztos jövedelemmel rendelkező nyárspolgár és a csak bizonytalan honoráriumra számító, naponta rímet szülni kénytelen költő közti feszültséget idézi Fenyő László „őszi kávé-ház" című költeménye:

„Szeretem ezt a jó semmit, ölelj magadba, anyás fészek melegedbe,
útálom ezt a híg semmit, csak így, csak ülni, kávéház, beteg öledbe,
szeretem... ej, mit tudom én, mit is szeretek...

Körülöttem polgárok feketéznek, repül a szó, a nevetés csereg
— én szenvedek csak:
fonnyadt arccal és eszelősen egy vers felett."

Hiába lett mellőzöttebb személy a kávéházban az író, és hiába igyekeztek a tulajdonosok a pénzes vendégek kedvét keresni. Mindez nem segített. Az 1925-ben kezdődő kávéházi konjunktúra rövid életűnek bizonyult. Az állam és a főváros a szórakozási intézmények hallatlan kizsigerelésével próbálta megürült kasszáját feltölteni. A régi fogyasztási és világítási adó mellé egész sereg más adó — forgalmi adó, luxusadó, pezsgőadó, fényűzési adó, italmérési, zenélési adó, járdapótlék-illeték stb. — járult. Az újabb terheket a kávés vagy áthárította a vendégre, és akkor vendégköre még jobban összeszűkült, vagy magára vállalta a roppant rezsit, és akkor tisztességben meg nem őszülve, Duna, méreg, liftakna vagy pisztoly tett pontot az ügyre; külön jutalomként egy érdekfeszítő tudósítással a tragédiáról.

*

1929-ben a fővárosi kávéházak bevétele 25 millió pengő volt, 1930-ban már csak 19 millió; ez 25%-os csökkenést jelentett. Az adók átlagosan évi 15-16 000 pengős új megterhelést jelentettek egy, a középüzemek sorába tartozó kávéháznak.

S ha a kávéházak ennek ellenére a harmincas évek első felében még valamennyire helytálltak, az 1936-os év azt jelentette számukra, mint az 1929-es fekete péntek a New York-i tőzsdének. 1936-ban vezették be a százalékos rendszert, a minimális munkabért, a családvédelmi pótlékot, ugyanakkor felemelték a villany és a gáz árát. Elkésett szociális intézkedések — és állami adóprés. A kávés egyiket sem háríthatta át a közönségre.

Ugyanakkor a kávéházak lebírhatatlan konkurrenciát kaptak. Elszaporodtak a büfék, az olcsó kifőzdék, tömegével nyíltak a sokkal kisebb rezsivel dolgozó eszpresszók. A fekete kávé győzött a tejes kávé fölött. Az embereknek is egyre kevesebb szabad idejük maradt, márpedig a kávéház a ráérő emberek paradicsoma volt.

Mindemellett bekövetkezett egy olyan ízlésbeli változás is, mely a kávéházakra még egy további csapást mért. A ráérős, elüldögélő, keveset mozgó fővárosi ember, aki immár nemzedékek óta kényelmének és egyoldalú szellemi érdeklődésének Mekkáját a kávéházakban látta, a harmincas évek során felváltódott egy olyan nemzedékkel, mely a szabadtéri sportok, kirándulások, vadevezős túrák, a weekendek természetadta örömeit többre becsülte a füstös kávéházak levegőjénél. Az élettempó is felgyorsult. A több órás tartózkodásra berendezett kávéház időszerűtlenné vált; tágas csarnokát kitűnően pótolta a két lépés előre - két lépés hátra - nagyságú eszpresszó, melynek üzemeltetési költségei lényegesen alacsonyabbak voltak, és így jobban bírta az idők viszontagságait.

Híres, régi kávéházak egész sora csukott be véglegesen. Így a 150 éves Orczy, a gyapjúkereskedők, nyúlbőrkereskedők kávéháza. Itt adták el az ország összes nyulait. Egy alkalommal egyetlen ember megvette Kisázsia teljes birkabőrkészletét. Az izgalmas üzleti viták közben dehogyis vették észre Móricz Zsigmondot, aki feltűnés nélkül készíthette jegyzeteit erről a csupa-tűz és csupa-ráció emberfajtáról.

Ezekben az években zárt be az Angol kávéház is, ahol szenvedélyes sakkcsaták folytak, a bennülő hangos és az ablakon benéző csendes kibicek figyelmétől kísérve. 1935-ben szűnt meg a Philadelphia, melyben a Centrálból önmagát kimaró Szabó Dezső talált otthonra. Ezt a kávéházat 1895-ben alapította egy Veres nevű ember. A tulajdonos egyik barátja kivándorolt Amerikába, ahol eltűnt. Utoljára Philadelphiából üzent Veresnek, s ő kegyeletes emlékezésből adta kávéházának a Philadelphia nevet.

A kávéházak között mégis akadt egy, amelyik a 30-as évek második felében virágzásnak indult: a Spolarich, a hírhedt szélső-jobboldali kávéház. A Horthy-érában a jobboldali sajtó a „bűnös Budapesttel" egyszólamban szüntelenül fújta a bűnös kávéházak jelszavát. A Petőfiékkel nem rokonszenvező német ajkúak és német barátok, a polgárra, szemben ellenséges városházi ügyosztály után most a kurzus, majd a nyilasvilág lovagjai és tollnokai szidalmazták egyfolytában a kávéházakat. A Spolarich azonban ment volt ettől a megbélyegzéstől, hiszen ide a megbélyegzők jártak. Innen, úgy látszik, „nemzetibbnek" és konstruktívabbnak tűnt a kilátás. Itt verte el a dzsentri megmaradt vagyonát, a cigányzenészek eszeveszett hegedű huzigálása mellett. Itt mulattak az ébredők, itt dorbézoltak Baky, Endre László, a későbbi államtitkárok és más nyilas reménységek. A helyiség bejáratánál ott lógott a tábla: „Zsidóknak és kutyáknak tilos a bemenet." Spolarich úr kormányfőtanácsos lett, majd a berlini „Magyar Bor-ház" tulajdonosa; később ő vette meg a Newyork kávéházat is. 1945 után nem tért vissza nyugatról, és tulajdonait 1947-ben elárverezték.

*

A megmaradt kávéházak keservesen vegetáltak a második világháború alatt. Igazi konjunktúrában már nem lett részük. Tény ugyan, hogy 1945-ben az első megnyíló üzlethelyiség a Belvárosi kávéház volt, ez azonban — mint jelkép — csalókának bizonyult. Néhány kávéház még kinyitott, de azokban főleg a múlt emlékein mélázó öregurak telepedtek meg. Az üzemelő kávéházak közül azonban alig néhány élte túl az inflációt. A Royal kávéház helyén kereskedelmi vállalat alakult, a Club kávéház helyén vendéglő, a Korona helyén üzletház. Bezárt a Terminus, a Palatínus, a Kristály, az Edison, a Parlament kávéház — hogy csak sebtiben néhányat említsünk. 1947-ben a budapesti kávéházak száma 90-re apadt. Nem bírták a 9-12-szeres szorzószámot.

A Belvárosi kávéház is alkalmazkodott az idők gyorsulásához: „karcsúsító" kombináttá vált. Más kávéházak becsukva, a tatarozási évszázad közepén tartanak. Maradt-e egyáltalán Budapesten kávéház? Talán leginkább még az Abbázia őriz belőle valamit... Igaz, hogy egy külön gyorsfogyasztó-részleget hasítottak ki belőle, s egészében inkább a vendéglői fogyasztás járja, mint tipikus kávéházi.

Így ért véget Budapesten a kávéház. Élt kb. 230-240 évet. Szíve nem bírta a felfokozott élettempót. De nem tűnt el nyomtalanul. Nevét beírta két évszázad kultúrtörténetébe. Heltai Jenő szavai szerint:

„A kávéház jobb modorra, udvariasságra, illedelmességre kényszerítette vendégeit, elvette kedvüket az ,állatheccek' durva mulatságától, a ,fekete redutok', a népszerű álarcosbálak trágár vigalmaitól. Nevelte és csiszolta őket. Újságot adott kezükbe, művelte, oktatta, felvilágosította őket. Megmagyarosította és egységesítette Budapestet, eltörülte a kerületek határvonalait, az egyház, a céh és az otthon terrorját."

 

Kövesd Facebook-on és Instagramon a Kocsmablogot, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!

A bejegyzés trackback címe:

https://kocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr1414514146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.