Cím: 1083 Budapest, Bókay János utca 52.,
Látogatás: 2017. szeptember 30. 18:30-23:20.

Telefon: +36 1 797 7396
Facebook: fb.com/Cintanyeros
Web: -

Vélemény

apuska:

A Serteperte blogon Borozósirató címmel volt egy írás, mi mélyen bennem ragadt, és mire kitűnő felütés a Cintányéros. A rehabilitált borozó. Egy rehabilitálástól sújtott városrészben, a romok, panelházak és instant felhúzott lakóparkok találkozásánál az egykori asztalosműhely, majd MDF pártiroda helyén - a végjátékát élő Gólyától két és fél kőhajításnyira. Egészen abszurd.

A sarka csapott saroképület magán viseli a harcok nyomait. Golyóütötte falak, omladozó vakolat, és ezzel együtt úgy szép, ahogy van. De erre a szépségre építeni egy vállalkozást? A nagykörúttól kifelé romkocsmaként is merész. És a merész álmokat kergető Cintányérosnak ennél eredetibb története van.

kép forrása: Google Map (2014)

A Cintányéros lelke egy fiatal házaspár, akik Svájcból jöttek vissza a nyolcba, hogy valódi értéket teremtve belevágjanak életük kalandjába. Határozott elképzelésekkel, fél év kőkemény munkával, saját vendéglelkű igényeikre szabva alakították át egy üres hodályt egy múltidéző és mégis modern borozóvá, ahol a betérők jókat esznek, jókat isznak, jókat beszélgetnek - összehozva a helyi közösséget, 2016 májusától.

És mitől Cintányéros? A klasszikus borozók ismerőinek a fogalom nyilván nem ismeretlen. A Grinzingi régi patkó alakú pultja adta az ihletet, hasonló képzelettársítás, mint a fagylaltos tégely, amit betakarni hivatott a lábosfedőhöz hasonló cintányér, vagy szemlélettől függően pont fordítva, a cintányérhoz hasonló lábosfedő - a borkimérés emblematikus eszköze.

Hogy hogy nem, a bejárat feletti gyönyörű vasrácsos ablak is cintányér alakú. Egy szépen kanyarított sárga neoncégér hívja fel rá a figyelmet, és óhatatlanul minden apróságra körülötte: az ajtószegélyező növényekre, a boltíves ablakok alatt a beugróban a cifra padokra, és a diszkrét képkeretbe helyezett hívószavakra, úgy mint kistermelői sajtok, hagyományosan érlelt sonka, füstölt és grillezett kolbászok, bor, fröccs, debreceni, zongoraszó minden szerdán és pénteken.

Ki ne akarna ezek után belesni?

Két lépcsőfoknyi magasságban a meghökkenés. Az évszázados lepukkantságnak odabenn már se híre, se hamva, hibátlan állapotú minden, ezzel együtt visszarepít a múltba. Az 1930-as évek pesti polgári világába: óriási belmagasság, fehér falak, kézzel készített csempék, felújított tonet székek, hosszú söntéspult kabátakasztókkal régi ajtókból kirakva, és egy több mint 100 éves zongora. De még a poharak, borkiöntők és a sötétkék csíkos porcelántányérok se maiak, minden kellék után az internet legmélyebb bugyrai lettek feltúrva.

A rozsdamentes acélborítású pult fölé borospalackokból megkomponált, állítható fényerejű lámpákat lógattak be. A falakon apró hangfalak, gyertyatartókat idéző egykaros lámpák, a pianino környékén régi fotók, családi emlékek, köztük egy öntöttvas kolomp, illetve egy oldal bekeretezve a HVG-ből, mi egy offline ajánló egy online tartalomra: Hazajöttek a svájci tutiból, hogy a Nyóckerben nyissanak borozót.

A WC-ajtó trükkös, tolós, a fröccsfogyasztással párhuzamosan technikája nehezen elsajátítható. A galériára feljutás a lépcsőforduló falára szerelt üvegtáblák ellenére biztonságos, és a fentről elterülő látványért meg is éri a sparhelt mellett plusz egy dobogót megmászva a díszes korlátig merészkedni. Hát még ha tavasszal nyílnak a dekoltázsok...

Az étel- és itallap fittyet hány a sznobkultúrára, cserébe egyszerű és izgalmas. A szemellenzőt eldobva jutott rajta hely négyféle palackozott sörnek az Etyeki Sörmanufaktúrától, de a borok terén sem bizonytalanít el a bőség, folyó boruk egy balatoni olaszrizling, egy villányi rozé és egy szekszárdi vörös. Ezen túl palackból mérnek 15 másikat, mit elvitelre is lehet kérni, úgy az árból lejön mínusz 20%. És még így is képviselteti magát majd minden tájegység. Mondjuk a többség jószerével ismeretlen pincészetek tételei, mert itt a minőségen túl fontos szempont, hogy ne legyenek túlárazva, hogy a jó bort így tegyék bárki számára elérhetővé.

Rövidből szinte csak pálinkák vannak, 14  különböző Kisvejkei Kisüsti, persze hogy direkt ez is egy apró főzdéből. Palackozott üdítő nincs, de van helyette szóda, málna-, bodza- és levendulaszörp, mi alkoholmentes és frissít. A pult mögött hatalmas kávégép, főzési stílusa olaszos, amihez a kerületből érkezik a frissen pörkölt kolumbiai kávé. 

Aki iszik, egyen is: sajt- és sonkatálak, néhány szendvics, grillezett kolbászok, pirított dió kérhető helyben, frissen elkészítve. Annyi biztos, a hozzávaló alapanyagok itt sem a közeli szupermarket termékei, ahogy eddig, az ételekhez is minden megbízható kistermelőktől érkezik.

Végezetül hol van az emlegetett zongoraszó? Mint hogy mi szombaton mulattunk, a helyi zenészember adta régi sanzonokról kényszeredetten lemaradtunk, de legalább találtunk szabad asztalt. Mert csak nem képzeled, hogy a zongoraestekre csak úgy beesel, és menő páholyod lesz úgy, hogy előtte nem foglalsz?

Hogy a mi asztaltársaságunk lényegesen többet fizetett annál, mint amit előzetesen kikalkuláltunk? Ebbe a vitába már ott sem álltunk bele, mert igazságtartalma minimum kétesélyes, és a Cintányéros filozófiájából adódóan a direkt inkorrektséget eleve elképzelni se tudtuk. Feltételezésünket erősítik a Facebook-on adott pontszámok és lelkes elragadtatások, jutalmuk 5 egész csillag! Ezt biztos nem a vendégek átverésével és/vagy okos marketinggel hozták össze!

Ami sokkal valószínűbb, hogy hibátlan renoméjuk oka, hogy halál egyszerű itt minden, mégis minőségi, megfizethető, törődnek a vendéggel, és működésük a környék színvonalát emeli. És nem mondom, hogy könnyű nekik, mert ide több sem kell..., sőt, ez a fajta kevesebb kéne, hogy Budapest összes kerületében, Magyarország minden valamirevaló szegletében képviselve legyen!

kalimpa:

Itt lakom a "nyócban", szeretek itt élni, sok a sokféle ember, sok a sokféle hely, néha kaotikus, néha rendezett. A környéken, ahol lakom, folyamatosan szépül a Corvin negyed, sokat járok erre, és itt lettem figyelmes egy szakadt sarki épületre, amit elég sokáig felújított egy sapkás figura. Látszott, hogy nem játékbolt, hanem kocsma lesz belőle, nem is értettem igazán, hogy egy ilyen lepusztult környékre minek is nyit valaki bármit, de nagyon kiváncsian vártam, hogy mi lesz belőle. Amikor megnyitott, eleinte csak kávézni tértem be, meg beszélgetni a sapkás figurával - szevasz Imre -, jó volt a borozó "szaga", kellemes helynek tűnt, sokat mesélt a nyitásról, annak körülményeiről, magáról, a Budapesthez fűződő viszonyáról. Szimpi volt.

Azóta voltunk már csapatostul is borozni többször, nagyon jó volt mindig, kedves, vendégszerető a stáb, finomak a borok és a szendvicsek is. Hetente van zongorista, aki a maga játékával kíséri az este morajlását, kellő intimitással.

Nagyon örülök, hogy Imre és kedves felesége belevágott ebbe az egészbe, bevallom, én egy szakadt alsógatyányi esélyt nem adtam volna az elején nekik ezen a helyen, de szerencsére nem nekem lett igazam. Most a kedvenc borozóm!!!

Ízelítő

Csapolt sör (5 dl): -
Üveges sör: Etyeki Bohém Pils, 850 Ft
Bor (1 dl): Balatonmelléki olaszrizling, 220 Ft
Rövid (5 cl): Kisvejkei kisüsti pálinkák, 800-2300 Ft
Üdítő (2 dl): Szörpök, 200 Ft
Meleg ital: Presszó, 350 Ft
Harapnivaló: Debreceni molnárkában, 900 Ft

Értékelés