Cím: Németország, Berlin, Gärtnerstraße 15 
Látogatás: 2016. július 20. 16:00-18:10

Telefon: +49 30 6630 8523
Facebook: fb.com/szimpla.kaffeehaus
Web: http://szimpla.de

Vélemény

apuska:

Mi jut eszedbe, ha azt hallod: Szimpla. Egy jó kávé? A Kertész utcai Szimpla kávézó, ami Budapest ikonikus darabja 2001 óta, és újabban Craft Beer Bárként üzemel? Vagy a turistalátványosságnak sem utolsó Szimpla Kert, ami pedáns úttörőként egymaga élőn tartja a magyar romkocsma kultuszt?

Mondok jobbat. Igaz, a berlini Friedrichshain városrészig kell érte menni, és rátalálni a környék színes és pezsgő kulturális közegében. Nem, ez nem az egykori szerelő-pályaudvar szolgálati fürdőhelyiségéből kialakított Badehaus Szimpla Musiksalon, - ott még nem jártam, kora délután nem volt nyitva -, hanem a három évvel idősebb, a látogatásunkkor pont 8. szülinapjára készülő Szimpla Kaffeehaus a Boxhagener Platz sarkán.

Könnyen kiszámolható, hogy a berlini Szimpla kávézó története így 2008-ig nyúlik vissza. Ugyanis Kiss Attila, a berlini inspirációi nyomán megálmodott pesti Szimplák egyik alapítója ekkor költözött a német fővárosba vissza, és abszurd mód ültette sikerreceptjét annak táptalajába.

Persze nem árt, ha van benne egyfajta közép-kelet-európai csavar! A legtöbb Budapestet megjárt német fiatal számára ismerősen csenghet a név, mert megfordulnak a pesti Szimplában, ugyanakkor sok magyar érkezik hosszabb-rövidebb időre Berlinbe, akik ezért vagy azért vágynak a hazaira, vagy csak szóba elegyednének a sorstársakkal.

A kávézó kialakítása meglepően szerény, és helyenként hangulatos. A bejárat fölött az ismert neonfelirat sűrű zöld növénybe bújt, a termetes ablakok közti falszakaszon cserjédzik a falikút, a saroképület keskenyebbre szabott járdaszegélyén mozifilm tekercsek dobozaiból lettek összerakva az asztalok, és mekkora geg: az egyik szék háttámláján Kovi neve szerepel!

A vendégek többsége kint ül a kávéház előtt. A 4-5 férőhelyes asztalok telnek meg először, aztán a kétszemélyesek, majd odabenn az egyetlen a kitárt kirakat tövében, végül sorra az ablakoknál, mert igény a fény, a levegő, sokaknál a jó kávé, egy jó szimpla üvegpohárban, pont mint Pesten.

A berlini Szimpla kávézó egy nagy és négy kisebb teremből áll. A nagyobb fogadótér közepéből egy komoly darabot hasít ki a pult, gondosan ráhelyezve újságolvasóban a napi sajtó, a pultban sütihűtő és az elengedhetetlen sörcsapok, fölötte egy polcon virágládákban megint csak növények, ahogy a földön is, cserépben, a régi szobabútorokkal együtt ha nem is túl üde a kialakítás, de otthonos. Ahogy az itthon is szokás, táblára cifrán kézzel kanyarítják a napi csapkínálatot 2/3/5 decis ritmusokban, a falfestés egy szakaszon a nyers tégláig vissza van bontva, a plafonon megelevenedik a csíkos tapéta, néhány fekete-fehér fénykép utal a régi Budapestre, a falra szögelve díszeleg pár ódon tábla, plakát, a padlón metál itató a kutyának, a polcokon egy-két idejétmúlt háztartási eszköz. Innen vezet a hűs pincébe egy csapóajtó, kizárólag belső használatra, ahogy néztem, a frissen beérkező hordókat szakszerűen idehordják, de kár is lenne vendégként lemenni, mert a pultnál van csak kiszolgálás.

A pult mögül többnyire magyar szó hallatszik. Kínálatukban ott a pörkölt, a pogácsa, a dobostorta, a pálinka, az Unicum, a magyar bor, az abból készült fröccs, de a magyar kézműves sörökből is jut a 9 csapra szép számmal, a nyolcadik születésnapra készülődvén hat darabra került Monyo! A csapon állandóan szerepel a Pilsner Urquell és a Schneider Weisse, és nem ritkán további cseh és lengyel sörök, nesztek nektek Németország, így megy ez mostanság a régiónkban, szükség esetén egy kolbásszal, szalámival megbolondított reggelit is hozzácsapunk.

Az ünnepi eseményre készülődvén mindenki pörgött, ki sütött, ki díszített, ki lufit fújt, a nekik szánt kérdéseimmel lelkiismeret furdalás nélkül elhajtottak.

Rendben. Akkor nem feszülök rá, ahogy máskor is, körbevezetem magam. Az egyik kisterem egy a német előírások szerint működő dohányzószoba, benne komoly légtechnika, de a magyarországi nemdohányzók védelmében bevezetett törvény óta ez minimum fura. Ehhez mérten annyira igényes, amennyire egy cigifüsttel folyton átitatott szobának van egy minimum elvárása: székek, asztalok, cukor kiöntőben, hamutálak, és az eleve nikotinsárga alapszínű falra kátrányfeketével rajzolt kommersz magyar asszociációk képileg és betűkből kirakva. Ekképp Budapest, Hősök tere, forint, fröccs, pálinka, ott ahol a 6-os megáll, nekem a Balaton a Riviéra...

Beljebb egy a fehér csempéket kevés kékkel és sárgával ízléstelenül feldobott fürdőszobára emlékeztető terem közepén van egy Leonhart csocsóasztal. A néhol tapéta sűrűséggel egymás mellé ragasztott szimplás koncertplakátok az összképen se nem rontanak, se nem javítanak, de ide nem is ücsörögni, hanem kezében sörrel játszani jár az ember, szóval felesleges ide bárminemű többlet szépészeti munka.

Eggyel odébb - a nagyteremből is átjárással a boltívek alatt -, van egy piros festékkel mintásan meghengerelt falú újabb szoba, benne tonettszékek, vaskos kanapék, ernyős állólámpák, és egy szűk két személyre szabott pad egy a kiemelt megvilágítása miatt diszkrétnek a legkevésbé sem nevezhető beugróban. Mi jut eszembe róla? Semmi valóságos, nem is az erotika, tipikus romkocsma.

De innen már tényleg csak egyetlen újabb helyiség nyílik, egy oda nem illő lengőajtóval leválasztva, a szerető nagymamák szobáinak stílusában. Jó hír, maradt még a piros festékből, de a festékhenger virágos mintája itt sokkal kevesebbet hordott fel a fehér falra, egy olyan falra, ahol a falilámpákat körberajzolták, ezzel is kiemelve, hogy régi kávédarálóból készült egyik-másik foglalata. Tömeges ingatlanfelvásárlásra utaló jel, miszerint innen is nyílik egy ajtó az utcára, ami nyilván zárva, de a süppedős fotelekben elveszve, merengve, könnyed semmivé átlényegülve úgy sincs igény átjáróházra.

Végezetül álljon itt pár jellemző bölcsesség az összefirkált, szétmatricázott WC faláról:
- a pánk az kurva jó!
- mikulás? a seggem.
- ne nézz ide fel magyar! a vicc a kezedben van.

Ezért az élményért kár elmenni Berlinbe, de péntek-szombat este, ha buli van, biztos vadabb arcát mutatja, ami igazán jól tud esni, idegenbe szakadva. További sok, eredményes születésnapot!

anyicska:

Imádtam Berlint és imádtam helyi Szimplát is. Pont akkor jöttünk, amikor javában zajlott a 8. szülinapi bulira való készülődés, így a kiszolgálás nem volt annyira kedves és beszédes, ahogy vártam volna, de nem baj. Akkor is élveztem. Épp egy új ruhaszerzemény feküdt a táskámban a szomszéd boltból. Beültem az ablakhoz, szürcsöltem a finom kávémat tejszínhabbal, és néztem körülöttem a nyüzsgést.

Jó volt látni a magyar feliratokat és képeket a messzi Berlinben. Hangulatában visszaköszönt a budapesti kávézók, romkocsmák világa: a dizájn, a bútordarabok, az összefirkált mosdók. És mégis kicsit más volt. Nehéz megfogalmazni miben, lehet ugyanabban, mint maga Berlin különbözik Budapesttől: zöldebb, tisztább, rendezettebb, és mégis lazább, vagányabb. Kár, hogy estére más programunk volt, megnéztem volna a szülinapját ünneplő Szimpla bulizós arcát is. A délutáni kávézós, lazulós hibátlan volt.

Ízelítő

Csapolt sör (5 dl): Pilsner Urquell, 3,50 €
Üveges sör: Radeberger, 2,80 €
Bor (2 dl): Müller Thurgau, 3,50 €
Rövid (4 cl): Unicum, 3,80 €
Üdítő (3 dl): Limonádé, 3,00 €
Meleg ital: Capuccino, 2,40 €
Harapnivaló: Tarhonyás lecsó, 4,80 €

Értékelés